Gyerekholttestet találtak egy csepregi családi házban: emberölés a megalapozott gyanú

Forrás: Shutterstock -
holttest Csepreg családi ház gyerek
Egy kisgyermek vesztette életét egy csepregi családi házban.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába 2022. február 8-án 10 óra 45 perckor bejelentés érkezett, amely szerint egy csepregi családi házban gyermekholttestet találtak. Az eset körülményeinek tisztázása érdekében a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított ismeretlen tettessel vagy tettesekkel szemben.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

A nyomozók 2022. márciusában egy nőt és egy férfit hallgattak ki gyanúsítottként gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége és kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Az eljárás során beszerzett igazságügyi szakértői vélemények és egyéb nyomozási cselekmények elvégzését követően a mai napon, a nőt és a férfit minősített emberölés bűntett, valamint kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek az ügyészségen letartóztatásuk indítványozásra - írja a Police.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.