Óriási bejelentést tett a NASA: ez az egész emberiség történelmét átírhatja

Forrás: Shutterstock/vchal -
bejelentés NASA emberiség történelem világűr
Nincs olyan hét, hogy ne érkeznének megdöbbentő hírek a világűrből, a NASA ugyanis előszeretettel teszi közzé a legfrissebb felfedezéseket. Az viszont, amit most találtak a világűrben, az emberiség számára is meghatározó lehet.

A NASA emberei arról számoltak be, hogy az LP 890-9 jelű csillag körül két olyan bolygó is kering, amelyek az első számítások szerint lakhatásra is alkalmasak lennének. Két olyan sziklás bolygóról van szó, amelyek a Földhöz viszonyítva nagyobb méretűek,

Az LP 890-9 nevű bolygó 100 fényévre található bolygónktól, ami azt jelenti, hogy a Naprendszeren kívül fedezték fel.

Ez a második leginkább lakható bolygó, amit felfedezett az emberiség.

A bolygó sajátossága, hogy az egyik felén mindig nappal van, a másikon pedig mindig éjszaka. A szakértők a jövőben tovább vizsgálják majd a szóban forgó bolygókat, és az a céljuk, hogy tanulmányozzák a klímáját is -írja a HVG az Astronomy & Astrophysics című tudományos lapban megjelent publikáció alapján.

Forrás: Shutterstock/vchal

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.