Egy 40 éves férfi túszokat ejtett egy német bevásárlóközpontban: ámokfutása előtt a saját anyját is megölte

Drezda bevásárlóközpont túszejtés
Túszokat ejtettek Drezda egyik bevásárlóközpontjában szombat délelőtt - közölte a helyi rendőrség.

Az Altmarkt-Galerie nevű bevásárlóközpontban kialakult helyzet "átláthatatlansága" miatt egyelőre nem derült ki, hány embert ejtettek túszul. A bevásárlóközpontot azonnal kiürítették, a téren zajló karácsonyi vásárt bezárták.


A Bild című német napilap beszámolója szerint egy fegyveres ember agyonlőtt egy nőt, ezután berontott az egyik helyi rádióállomásra. Itt több lövést is leadott, s ezt követően menekült be a bevásárlóközpontba, ahol egy nőt és egy gyereket túszul ejtett, majd elbarikádozta magát az egyik drogériában. A Radio Dresden nevű rádióállomás honlapján megerősítette a hírt, mely szerint reggel fél 9 órakor irodájukba egy fegyveres rontott be, és többször is elsütötte a fegyverét.

A drezdai rendőrség lerohanta az épületet, az ámokfutót elfogták, ám az intézkedés közben súlyos sérüléseket szenvedett és elhunyt.

A nap folyamán a rendőrség azt közölte, hogy Drezda Prohlis városnegyedében egy családi házban rátaláltak egy halott nőre reggel 7 óra után, aki vélhetően a 40 éves David W. édesanyja, aki a túszokat ejtette.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.