pszichológiai vizsgálat Sz.Szilárd rendőrgyilkos Baumann Péter IMEI
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pszichológusok és pszichiáterek foglalkoznak a rendőrgyilkos Sz. Szilárddal. Azt vizsgálják az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben, hogy büntethető-e.

Sz. Szilárdnak - aki kollégája elmondása szerint maga volt a démon - beszélgetéseken kell résztvennie, és különböző pszichológiai teszteket végeznek rajta az IMEI-ben. Ha kiderült, hogy Baumann Péter meggyilkolásakor nem volt beszámítható állapotban, vagy eleve kóros elmeállapotú, akkor nem vonható felelősségre - írja a Bors.

Sz. Szilárd, a rendőrgyilkosság elkövetője Forrás: Bors

Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus elmondta a lapnak, hogyan zajlanak az ilyen vizsgálatok:
"A szakembereknek azt kell megállapítania, hogyan működik a vizsgált személy személyisége. Arra a kérdésre is keresik a választ, mi lehetett a tettes indítéka, illetve mi állhatott annak hátterében. A vizsgálatokat projektív tesztekkel végzik. Ilyen a Rorschach-, illetve a Szondi-teszt. Előbbi során különböző tintapacákról megmondania, hogy mi jut róluk a vizsgált személy eszébe. Utóbbi keretében arcképeket mutatnak neki, és ki kell választania a legrokonszenvesebb, illetve legkevésbé szimpatikus embereket. Ezek alkalmasak arra, hogy kiderüljön, hogy fennáll-e valamilyen elmezavar vagy elmebetegség, és ha van, az mennyire befolyásolta az illetőt a cselekmény elkövetésében. Az elkülönített fogvatartottat tartósan megfigyelik. Többek között abból a szempontból, hogy hogyan reagál különböző szituációkra. Hogyan viselkedik, milyen érzéseket mutat. Az is információnak számít, ha a célszemély bizonyos kérdéseknél megtagadja a válaszadást. Figyelik, hogy az illető hallucinál-e. A vizsgálatokat akár többször is elvégzik, a fogvatartottal pedig többször, mélyen elbeszélgetnek. Részletesen leírják a személyiségjegyeit, hogy egy átfogó személyiségrajzot adhassanak róla. Ez a fajta diagnosztika átverhetetlen. Kizárható, hogy bárki is rejtőzködve képes maradni."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.