Az Aerosmith énekese a saját barátnőjének lett a gyámja - 10 érdekesség a 75 éves Steven Tylerről

Aerosmith Steven Tyler születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az eredeti neve olasz, a drogok miatt a saját dalát sem ismerte fel, lánya évekig mást hitt az apjának, és mindig van nála kereszt. 75 éves lett a rocksztár Steven Tyler, mi pedig ebből az alkalomból összegyűjtöttünk róla egy nagy adag érdekességet.

Olasz és afrikai felmenőkkel is rendelkezik


Steven Victor Tallarico néven született 1948. március 26-án New Yorkban. Az édesapja félig olasz, félig német volt, anyai ágon pedig egy lengyel nagypapával és egy főként angol ősökkel rendelkező nagymamával bírt, sőt utóbbi gyökerei között egy távoli afrikai szál is akadt.

Steven Tyler olasz és afrikai felmenőkkel is rendelkezik Forrás: WireImage/Chris Walter/Chris Walter

Füvezésért rúgták ki a suliból


Nem fejezte be a középiskolát, mert marihuána használatáért kicsapták. Ezután főként a haverjaival lógott és zenélgetett, a meghatározó élményt pedig egy Rolling Stones koncert jelentette számára, ami után személyesen is találkozhatott Mick Jaggerrel.

A saját barátnőjének volt a gyámja


Már hatalmas rocksztárnak számított az Aerosmith frontembereként, amikor 28 évesen összejött egy rajongólánnyal, az akkor 16 éves Julia Holcombbal. A lány szülei áldásukat adták a kapcsolatra, sőt abba is belementek, hogy Tyler a lányuk hivatalos gyámja legyen, így nem ütközhettek semmilyen jogi akadályba az együttélés kapcsán. Három évig tartott a mai szemmel hajmeresztőnek tűnő kapcsolatuk, miközben Tyler híresen sokat drogozott, és a kiskorú szerelmét is bevezette ebbe a világba. Amikor Holcomb terhes lett, emiatt mindenki az abortuszt javasolta nekik, ami végleg tönkretette a kapcsolatukat.

Kétszer kellett legyőznie a drogokat


A karrierje kezdetén olyannyira híres drogfogyasztónak számított, hogy az Aerosmith-alapító és elválaszthatatlan barát Joe Perryvel alkotott párosukat csak úgy emlegették, mint a „Toxikus Ikrek". A drogozásukra majdnem ráment a zenekar is, de a nyolcvanas évek eleji mélypontról és széthullásból sikerült visszatérniük, nem függetlenül Tyler leszokásától. Később még egyszer visszaesett, amikor egy balesete után a fájdalomcsillapítókra szokott rá, de a hírek szerint most már hosszú évek óta tiszta.

Aerosmith 1984 Steven Tyler & Joe Perry Forrás: WireImage/Chris Walter/Chris Walter

Annyira rossz a memóriája, hogy nem ismerte fel a saját dalukat sem


A hosszas és rendszeres drogfogyasztás nem tesz jót a memóriának, ezt pedig Steven Tyler is megtapasztalta, amikor egy alkalommal nem ismerte fel a rádióban szóló Aerosmith-dalt. Viszont legalább tetszett neki, méghozzá olyannyira, hogy Joe Perrynek azt javasolta, készítsenek belőle feldolgozást. Perry csak ennyit válaszolt: „Az a mi dalunk, f**fej."

Három lányából is modell lett


Kétszer házasodott: a modell Cyrinda Foxe 1978 és 1987, a divattervező Teresa Barrick 1988 és 2006 között volt a felesége. De rajtuk kívül is hosszú-hosszú a sora Tyler hódításainak, és nem csak az ellenkező nemből. Négy gyermeke született, egy fiú és három lány, az utóbbiakból pedig mind modell lett élete egy bizonyos pontján, sőt Mia, Chelsea és Liv közül az utóbbi kettő színészként is tevékenykedett.

A világsztár lánya évekig mást hitt az apjának


Liv Tyler születése idején az édesanyja, Bebe Buell énekesnő-modell a rockzenész Todd Rundgrennel élt együtt, de közben röpke szerelmi viszonyt is folytatott Steven Tylerrel. Liv az utóbbitól fogant, viszont az édesanyja mindenkinek azt mondta, hogy az előbbi az apja – már csak azért is, mert Tyler ekkoriban is elég durva drogproblémákkal küzdött. Emiatt a megszülető kislányt Liv Rundgrennek anyakönyvezték, és ez így is maradt egészen 1988-ig, amikor Liv találkozott Steven Tyler másik lányával, és feltűnt neki a kettejük közti hasonlóság. Amikor aztán az igazság kiderültével felvette a Tyler vezetéknevet, megtartotta mellette a Rundgrent is, és máig a nevelőapját tartja az „igazi lelki apjának".

A motozás a hobbija


Gyűjti a különleges motorokat, és rendszeres résztvevője a különféle hírességek részvételével zajló jótékonysági motorversenyeknek. A Dirico Motorcycles közreműködésével saját tervezésű motort is piacra dobott. A motorozásnak pedig az árát is megfizette: két alkalommal is szenvedett olyan súlyos balesetet, ami után hónapokig orvosi kezelésre szorult.

Kereszt és kés mindig van nála


Méghozzá egyetlen tárgyon belül. A nyakában szinte mindig ott lóg egy kereszt alakú ékszer, aminek a belsejében egy apró kés is rejtőzik. Hogy használja-e bármire a pengét, arról nem szól a fáma.

Nemrég maradt el a budapesti koncertje


Az Aerosmith legutóbb 1994-ben koncertezett Magyarországon, de 2020-ban visszatérést terveztek az európai turnéjuk keretében. Ez akkor a világjárvány miatt halasztásra került egy évvel, majd még egy évvel, majd a 2022 nyarára időzített koncertet végül teljesen lefújták, és egyelőre nincs hír arról, hogy jön-e a közeljövőben az Aerosmith hozzánk.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.