Ferenc pápa beteg: kiderült, miért került kórházba az egyházfő

Forrás: MTI/EPA-ANSA/Ettore Ferrari -
pápa légúti gyulladás Ferenc pápa kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy arról a Life.hu is beszámolt, tegnap kórházba került az egyházfő, Ferenc pápa.

Az este folyamán a Vatikán közölte, hogy a katolikus egyházfőnél légúti gyulladást állapítottak meg, ami miatt néhány napig kórházban kell maradnia kezelésre. A tájékoztatás szerint a pápa az utóbbi napokban légzési nehézségekre panaszkodott. Az elvégzett vizsgálatok szerint nem fertőződött meg koronavírussal.

A Szentszék legfrissebb közlése szerint Ferenc pápa mélyen meghatódott a sok jókívánságtól, és háláját fejezte ki az imádságokért.

Ferenc pápa Forrás: MTI/EPA-ANSA/Ettore Ferrari

A 86 éves egyházfőt a Vatikántól nem messze lévő Gemelli-klinikára szállították, ahol 2021-ben vastagbélszűkület miatt is műtötték.

Ferenc pápa több mint egy éve térdproblémákkal küzd, és bár emiatt többször jelent meg kerekesszékben a nyilvánosság előtt, mind ez idáig nem egyezett bele a műtétbe. Az elutasítást azzal indokolta, hogy szervezete nem reagált jól az altatásra a korábbi műtét idején.

A pápa december elmondta, hogy már előkészítette lemondólevelét arra az esetre, ha egészségügyi okok miatt többé nem lenne képes ellátni feladatait.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.