35 éves lett Hollywood új üdvöskéje – 7 film, amit látnod kell Ana de Armastól

Ana de Armas Hollywood magazin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokan Hollywood következő nagy női sztárjaként emlegetik a Kubából kacskaringós karrierúton érkező Ana de Armast, és talán a jövő idő már nem is indokolt. A 35. születésnapját ma ünneplő filmcsillag ráadásul épp most jelentkezett új filmmel, így ideje volt listára gyűjtenünk az eddigi legemlékezetesebb szerepeit.

Kopp-kopp (2015)

Két fiatal lány kopogtat be a Keanu Reeves alakította családos építészhez, hogy segítséget kérjenek tőle, majd különös játszma veszi kezdetét, ami idővel rémálomba fordul át. A kubai születésű, majd Spanyolországban ismertté váló Ana de Armas ezzel a filmmel debütált Amerikában – a szereplőválogatáson pedig még angolul sem tudott, így fonetikusan tanulta meg a szövegét.

Szárnyas fejvadász 2049 (2017)

Nem kellett sokat várnia a színésznőnek arra, hogy ez igazi hollywoodi szuperprodukcióban is játszhasson, sőt ő legyen a vágy titokzatos tárgya a főhős Ryan Gosling számára. Ha pedig a Szárnyas fejvadászról van szó, akkor ez a titokzatosság természetesen azt is érinti, hogy igazi ember, vagy csupán gépek alkotta utánzat-e az, akit látunk.

Tőrbe ejtve (2019)

Ebben a csavaros, a legszebb Agatha Christie-féle hagyományokat felidéző krimiben Ana de Armas először nem akarta elvállalni a gazdag amerikaiak házában dolgozó cselédlány szerepét, mondván az túl sztereotipikus karakter egy kubai számára. De ebben a sztoriban aztán kiderül, hogy a cselédlány az igazi főszereplő, és a gazdag amerikaiak sztereotípiáinak kifordítása a történet egyik lényege.

007 Nincs idő meghalni (2021)

Az óriási sikert hozó Tőrbe ejtve után Daniel Craig kifejezett kérésére szerződtették Ana de Armast a következő James Bond-filmbe. Természetesen akciózó titkosügynököt játszott, akinek a szépsége is fegyvere, ez pedig olyannyira bejött neki, hogy azóta több filmben is alakított hasonló figurákat.

Mélyvíz (2022)

Ebben az erotikus thrillerben a színésznő olyan kikapós feleségként látható, akinek a Ben Affleck játszotta férje tudatában van a párja hűtlenségeinek, mégis képtelen elengedni őt. A két színész között pedig nem csak a kamerák előtt forrt a levegő, de a magánéletben is szerelmi viszonyba bonyolódtak.

Szöszi (2022)

Sok kritika érte a Szöszi alkotóit, amikor egy barna, kubai színésznőt szerződtettek a leghíresebb hollywoodi szőkeség, Marilyn Monroe szerepére, de ezek a hangok aztán elhalkultak Ana de Armas alakítása láttán. A karrierje eddigi szakmai csúcsát jelentő filmért megkapta élete első Oscar-jelölését is.

Ghosted (2023)

Említettük az akciózó kémnőket: az Apple Tv+ streamingfelületén épp a napokban debütáló Ghosted esetében is ilyen szerepben látható Ana de Armas, méghozzá Chris Evans oldalán. Utóbbi ez esetben kivételesen nem szuperhőst, hanem egy teljesen átlagos fickót alakít, aki kénytelen azzal szembesülni: a frissen megismert szerelme egy profi titokosügynök.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.