Pesti mesék: téglavető és borjúpiac is állt az egykor legrosszabb hírű belvárosi tér helyén

A mai Rákóczi tér környékét a 18. század folyamán kezdték el hasznosítani, ahogyan Pest városa terjeszkedésnek indult, először a mai Józsefváros területének irányába. Addig elsősorban kertek és szántóföldek feküdtek errefelé, mindössze néhány hozzájuk kapcsolódó, magányosan álló épülettel. A 18. század folyamán aztán egyre inkább lakóházak, kiépülő utcák, ipari üzemek váltották fel a mezőgazdasági hasznosítású birtokokat, majd 1777-ben Pest városának hivatalosan is része lett Józsefváros. Ebbe a folyamatba illeszkedett Pest első téglavetője és téglaégető kemencéje is, amikről az 1720-as évek dokumentumaiból tudjuk, hogy ekkoriban már a mai Rákóczi tér helyén működtek.

Ekkoriban errefelé főként földszintes házak álltak, amiket aztán az 1838-as nagy árvíz szinte teljesen elpusztított. Ezután indult el az az újjáépítés, aminek révén immár nagyvárosi épületek emelkedtek fel, az 1840-es évekre kialakítva a Rákóczi tér ma ismert formáját. Persze ekkoriban még nem így hívták: viselte a Kälbermarkt és a Schweinemarkt (azaz 'borjúpiac' és 'sertéspiac') neveket attól függően, hogy éppen milyen vásárokat tartottak itt azokban az években, majd 1866-ban hivatalosan, magyarul is Borjú tér lett belőle. Ez változott meg 1871-ben Rákóczi térre, amikor a kiegyezés után már lehetett az egykori szabadságharcosok emlékét is ápolni.

Amikor a 19. század végén kiépült a pesti Nagykörút, szerencsére a Rákóczi tér területét nem mérték ki újabb házhelyeknek, sőt az egész vonalon ez maradt az egyetlen zöldborítású, a (mainál jóval több) fával borított tér. Ezek az évek csak abban a tekintetben hoztak változást, hogy megépült a Rákóczi téri vásárcsarnok, második ilyen intézményként a fővárosban. 1897-ben avatták fel, hatalmas kapuján lovaskocsival is be lehetett hajtani a rakodást megkönnyítendő; 375 állandó és 55 ideiglenes árusítóhelyet kínált. A két világháború között a vásárcsarnokot egyre kevésbé látogatták, ezért még az a lehetőség is felmerült, hogy lebontják, vagy uszodává alakítják, de végül egyik sem következett be.

A csarnok népszerűségének hanyatlása vélhetően összefüggött azzal is, hogy akkoriban inkább más miatt jártak ide az emberek: ez számított a környékbeli olcsó bordélyházak virágkorának. A második világháború utáni új rendszerben a nyilvánosházakat bezárták, de az ebből élők továbbra is itt maradtak, és elkezdődött az a korszak, amikor a Rákóczi tér neve hírhedt fogalommá vált az utca prostitúció és az ehhez kapcsolódó bűnözési formák miatt. (Ezt a világot mutatta be Dobray György K1 című híres dokumentumfilmje.) A Rákóczi tér rossz híre még a rendszerváltás után is tovább élt, és csak a térfigyelő kamerák 1999-es kiépítése vetett véget neki.

A tér életében fontos eseményt jelentett a vásárcsarnok 1988-as leégése, amikor az óriási tűz még a környékbeli házak ablakait is megolvasztotta. A csarnok 1991-re épült újra, és máig áll a vendéglátói funkcióit egyre inkább kulturális eseményekkel is színesítve. Az új 4-es metró egyik állomása is a Rákóczi téren kapott helyet, ennek építéséhez kapcsolódott a tér teljes megújítása a 2010-es évek elején, amikor elnyerte a mai formáját. A környék dzsentrifikációjához kapcsolódva az egykor hírhedt Rákóczi tér ma már kellemes belvárosi tér teraszos vendéglátóhelyekkel (kubai büfétől hipszterpékségen és kultúrkocsmán át elegáns olasz étteremig), amit vélhetően csak fokozni fog az idevezető utcák folyamatban lévő kerületi újragondolása, és több esetben sétálóutcává tétele.