2025.10.18.
Pamela Anderson, Sydney Sweeney és Sofia Vergara nagy bajban lettek volna a középkorban. Akkor ugyanis egyáltalán nem számított szépnek az a nő, akinek nagyok a mellei, sőt, kifejezetten kicsinyítették őket a nők. Így végezték a mellkisebbítést a középkorban.
A középkorban a nagy női mell nem volt divatos, sőt, kifejezetten vulgárisnak számított. Nem véletlen, hiszen a nemes asszonyok szoptatós dajkát fogadtak utódaiknak, megőrizve finom alkatukat. Ebből kifolyólag ebben a korban az számított szépnek, ha egy nőnek kicsik a mellei. De mi történt akkor, ha valaki természetes módon volt mellesleg előnyös? Mutatjuk a legbizarrabb praktikákhoz folyamodtak a mellkisebbítésérta középkorban.
Forrás: Shutterstock
Törülköző, római kömény és ecet: így zajlott a mellkisebbítés a középkorban
Ma már mellnagyobbító és mellkisebbítő műtéteket is igénybe vehet az, aki nem elégedett a méreteivel. Bár azt gondolnánk, hogy a régi ruhák és fűzők mindent megoldottak e téren, valójában bőven akadt gond a mellmérettel a középkorban is, pláne, amíg a fűzőket fel nem találták. Ekkoriban ugyanis kifejezetten vulgárisnak és taszítónak tartották a nagy női melleket, az volt a divatos és a szép, ha valakinek kisebb, szinte lapos a melle. Ennek eléréséhez különböző praktikákhoz folyamodtak a nők, semmitől sem visszariadva.
A nagyobb mellű nők egy szoros törülközővel kötötték be a mellüket, nehogy közönségesnek tűnjenek, más nők pedig olyan alsóneműt viseltek, ami elrejtette tekintélyes méreteiket. Az alsóinghez két tasakot varrtak, amelyeket pántokkal lehetett szabályozni. A hölgyek reggel felvették ezt az inget, majd beletették a mellüket a tasakokba, és meghúzták a pántokat, így leszorítva keblüket. És még mi panaszkodunk a mai melltartókra, hogy kényelmetlenek...
Forrás: Shutterstock
A reneszánsz korban az almaformájú mell hódított
A középkori szépségideál a reneszánsz korba is továbbgyűrűzött. Ekkor már az volt a divat, ha egy nőnek kicsi, kerek, almaformájú melle van, amit természetesen elrejt a ruha alá, mindent a képzeletre bízva. Azt azonban minden nő tudja, hogy még ha a méretekkel csalni is tudunk, a formán már nem igazán tudunk változtatni. Épp ezért a reneszánsz nők különleges módszerhez folyamodtak, hogy elnyerjék a kívánt almaformát.
Azt javasolták nekik, hogy dörzsöljék be a mellüket őrölt római kömény és víz pasztájával, majd kössék át a mellüket ecetbe mártott ronggyal, és tartsák így három napig.
Még belegondolni is szörnyű, pláne, ha figyelembe vesszük a kor higiéniáját. Kicsit később „szerencsére" divatba jöttek a fűzők, amelyek sok hasonló problémától megszabadították a hölgyeket, de mint tudjuk, hogy ez sem épp a kényelmet szolgálta.
Ez a szépségideál később persze megborult. A XIX. század 70-es éveiben már a vékony derék és a telt mellű női alak számított divatosnak. Ahhoz, hogy ilyen hatást érjenek el, a nőknek fűzőbe kellett szorítaniuk magukat, ami nélkül utcára sem mertek lépni, hiszen azzal laza erkölcsűnek tűntek volna.
Ezt már csak az tetézte, amikor a feltalálók felfújható mellrésszel ellátott fűzőt találtak ki. A fűzőbe két gumizacskót varrtak, amikhez egy cső csatlakozott. Egy ilyen fűzőbe öltözve a nő szükség esetén megnövelhette a melle méretét a zacskók felfújásával, hogy elnyerje az emberek tetszését.
Akárhogy is nézzük, a női mellméret minden korszak központi kérdése volt, és minden kor divatját meghatározta. Ezek után imába foglaljuk a nevét Mary Phelps Jacobnak, aki feltalálta a textilből készült modern melltartót, mellyel megszabadította a nőket a kényelmetlen és fájdalmas fehérneműktől.
