66 napos szabály, amelynek segítségével könnyen megváltoztathatod az életedet


Te is voltál már úgy, hogy elhatároztad magad valami mellett, aztán pár nap múlva már el is felejtetted az egészet? A jó szokások kialakítása sokkal nehezebb, mint azt elsőre gondolnánk, de van egy apró trükk, ami hatalmas segítséget nyújthat ebben. Ezt hívják 66 napos szabálynak. Az elmélet szerint pontosan ennyi időre van szükség ahhoz, hogy egy új szokás beépüljön az életünkbe, és már ne kelljen külön erőfeszítést tenni érte, hanem természetessé váljon, mint a reggeli kávé vagy a fogmosás. Nem három nap, nem hét, és nem is harminc, hanem hatvanhat. Ez elsőre talán soknak tűnik, de ha belegondolunk, mennyi minden változhat ennyi idő alatt, akkor máris egészen másként nézünk rá.

A londoni University College kutatói vizsgálták meg, hogy mennyi idő alatt alakul ki egy szokás, és az eredmény egyértelműen azt mutatta, hogy az arany középút valahol 66 nap körül van. Természetesen ez nem kőbe vésett szám, mert vannak emberek, akiknél ez kicsit kevesebb vagy éppen több lehet, de statisztikailag ez az az időszak, amikor az új viselkedésformák már automatikussá válnak. A kutatás során például volt, aki a napi egy pohár víz elfogyasztását akarta rendszeressé tenni, más pedig minden reggel egy rövid edzést szeretett volna beiktatni. Ami közös volt bennük, hogy a 66 nap letelte után már nem kellett gondolkodniuk azon, hogy megtegyék-e vagy sem, hanem egyszerűen csak beépült a szokásaik közé.
A legfontosabb lépés, hogy ne akarjunk mindent egyszerre megváltoztatni. Válasszunk ki egyetlen szokást, amire szeretnénk fókuszálni, és csak arra koncentráljunk. Ha túl sok mindent próbálunk egyszerre beépíteni, az gyakran kudarcba fullad. Legyen ez egy reggeli séta, napi tíz perc meditáció, vagy az esti telefonmentes időszak bevezetése. A lényeg, hogy legyen konkrét az elhatározás, ne túl bonyolult, és persze reális, aminek a betartására igen is van esély hosszútávon. Az is segíthet, ha nyomon követjük a folyamatot, például egy naptárban minden nap beikszeljük, amikor teljesítettük a vállalásunkat. Ez nemcsak motiváló, de vizuálisan is emlékeztet arra, hogy már mennyi mindent megtettünk.
Az újévi fogadalmaknak megvan az a rossz híre, hogy szinte senki nem tartja be őket hosszabb távon. Ez azért van, mert gyakran irreális célokat tűzünk ki magunk elé, és nem adunk elég időt az alkalmazkodásra. A 66 napos szabály viszont nem egy pillanatnyi fellángolásra épít, hanem arra, hogy apró lépésekkel, tudatosan formáljuk át a viselkedésünket. Ez nem arról szól, hogy január elsejétől teljesen más emberré válunk, hanem arról, hogy napról napra, kis adagokban változtatunk, és idővel ezek a változások megszilárdulnak.
Ez az egyik legnagyobb félelem, ami visszatartja az embereket attól, hogy belekezdjenek. A jó hír az, hogy nem dől össze a világ, ha egy nap kimarad. A kutatások szerint nem kell tökéletesen végigcsinálni a 66 napot ahhoz, hogy működjön. Egy-egy kimaradt nap nem nullázza le az addigi erőfeszítéseket, amennyiben nem hagyjuk, hogy rendszeressé váljon a kihagyás. A kulcs az, hogy másnap újra visszatérjünk a szokáshoz, mintha mi sem történt volna.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.