Túléléstől a piruettig: fejezetek a jégkorcsolya történetéből


Bár a jeges járdákon sokszor akarva-akaratlanul is műkorcsolyázóvá avanzsálunk, ezt a téli sportot valójában már az őskor óta művelik. Eleinte nem szabadidős tevékenység, hanem a túlélés eszköze volt a jégkorcsolya, hosszú utat jártunk be a tripla axelig és a gyorskorcsolya-váltóig. Gyere a jégre, és járjuk, akarom mondani csússzunk végig a jégkorcsolya történetének 5000 évén.

Csakúgy, mint a legtöbb téli sport, a jégkorcsolya történtét is a messzi északon kell keresni. Egészen pontosan Finnországban, ami a Finn tóhátság mintegy 188 000 kisebb-nagyobb taván való közlekedést volt hivatott könnyebbé tenni. Ugyanis a tavakkal szabdalt táj igen megnehezítette a települések közötti közlekedést, már ha a parton akartak végigmenni – a befagyott jégen viszont pompásan le lehetett rövidíteni az utat. Éppen ezért csontokból faragtak korcsolyát, ami könnyen siklott a jégen, hegyesre faragott botokkal hajtották magukat.
A legkorábbi régészeti emlékek azok i. e. 3000 körül készült csontkorcsolyák, amik finnországi ásatásokról kerültek elő.
Azonban nem csak a finnek voltak az egyetlenek, akik korcsolyával közlekedtek a jégen, például a vikingek is csontból faragott pengékkel jártak a befagyott vízen. Ők voltak azok, akik Nyugat-Európában is elterjesztették, hisz yorki leletek tanulsága szerint már az i. sz. 9. században is használtak csontkorcsolyát a barbár északiak. Az angol lápvidéken szintén jó hasznát vették a csontkorcsolyáknak, melyet a középkor folyamán is előszeretettel használtak.
A csontkorcsolyák ugyan jók voltak egy ideig, de nem lehetett bennük elég stabilan megállni, így a fémpengék megjelenése jelentette az igazi áttörést. A legkorábbi fémtalpú korcsolyák i. e. 200 körül kerültek elő Észak-Európából, ami egy vékony rézcsíkot jelentett.

A hollandok voltak azok, akik rájöttek, hogyha a vaspengét megélezik, akkor nem csak könnyebb, de biztonságosabb is lesz a mozgás. Egészen a 19. századig egy fa talphoz rögzítették a pengét, amit aztán a cipőhöz szíjaztak. Ezek viszont nehézkes, ormótlan darabok voltak, így amikor 1850-ben Amerikában megjelentek az első, teljes egészében acélból gyártott korcsolyák, az utat nyitott a jégkorcsolya különböző ágai előtt. A 20. században pedig fogak kerültek a penge elejére, mely a műkorcsolyázást is forradalmasította
Noha eredetileg még a holland csatornákon, angol tavakon is közlekedési eszközként tekintettek rá, a korcsolyázás ma kora újkortól kezdve vált szabadidős tevékenységgé. Angliában a 17. századtól előszeretettel öltötték fel a jégkorcsolyát, Amerikában is brit katonák honosították meg a sportot az 1740-es években. A következő évszázadban pedig már a francia nemesek is ezzel ütötték el az időt télvíz idején, például Marie Antoinette és Napóleon is szívesen siklott a jégen.

A jégkorcsolya, mint hobbi felfutását a hűtött műjégpályák megjelenése tette lehetővé, ami ezután már nem szezonális tevékenység volt. Ennek révén a melegebb éghajlattal megáldott országok lakosai is megismerhették ezt a páratlan téli sportot. Az első jégpálya 1876-ban nyílt meg Londonban, a mesterségesen hűtött jég pedig azt is lehetővé tette, hogy arénákban adják elő. A jégkorcsolya ettől kezdve egyszemélyes programból közösségi eseménnyé vált, mely hozzátett népszerűségéhez.
Ennek köszönhető többek között, hogy a korcsolyázás végül olimpiai sport lett, számos különböző leágazással, melyet öröm nézni.
Napjainkban a korcsolyázás az egyik legkedveltebb téli sport, mivel a jégkorcsolyázás alapjait roppant könnyű elsajátítani. Ami eredetileg a túlélés eszköze volt a fagyos északon, az szépen lassan a szórakozás, közösségi élmény része lett, mely elmaradhatatlan része a télnek.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.