5 romantikus történet, amelybe azonnal bele kell vágnod, ha imádtad A Bridgerton családot

kosztümös film romantikus történet A Bridgerton család
A kosztümös filmek és sorozatok világa újra hódít, hiszen elrepít bennünket egy letűnt korba. A romantikus történetek érzelmekkel, szenvedéllyel és felejthetetlen szerelmekkel csábítanak, akárcsak A Bridgerton család.

A romantikus irodalom évszázadok óta rabul ejti az olvasók szívét – nem véletlenül. Ezek a romantikus történetek olyan korokba repítenek vissza bennünket, ahol az érzelmek még szigorú illemszabályok mögé voltak rejtve, egy kézfogásnak vagy egy lopott pillantásnak pedig óriási jelentősége volt. A kosztümös romantika világa ma újra fénykorát éli: elég csak A Bridgerton család elsöprő sikerére gondolni, amely bebizonyította, hogy a történelmi díszletek között játszódó szerelmi történetek ma is képesek milliókat meghódítani. 

A romantikus történetek egy olyan letűnt világba visznek minket vissza, ahol még a tisztesség volt mindenek vezére.
A romantikus történetek egy olyan letűnt világba visznek minket vissza, ahol még a tisztesség volt mindenek vezére. (Jelenet az Emma című filmből.)
Forrás:  Getty Image

Hódítanak a kosztümös filmek és sorozatok

  • A Bridgerton család visszahozta a kosztümös történetek iránti érdeklődést
  • A népszerű regények filmadaptációi bemutatják, milyen fontos szerepe volt a nők életében a házasságnak.
  • Romantikus, kosztümös filmek, amelyeket mindenképpen látnod kell, ha Bridgerton-rajongó vagy.

Az elmúlt évszázadok férfi–női szerelmi dinamikája különösen izgalmas: amikor még minden a látszatról szólt, párbajok döntöttek becsületről és a nők számára a házasság jelentette az egyetlen biztos jövőt. Ha te is végignézted a Netflix sikersorozatát, és azóta újabb romantikus, kosztümös történetek után kutatsz, akkor jó helyen jársz. Összeállításunkban öt olyan klasszikus sztorit gyűjtöttünk össze, amely könyvként, filmként vagy sorozatként is tökéletes választás lehet – attól függően, éppen mire vágysz. 

Ráadásul jó hírünk is van: mire ezekkel végzel, A Bridgerton család következő évada is megérkezik. Addig pedig merülj el a romantikus irodalom legszebb történeteiben!

Érzelmes, romantikus történetek a javából

Büszkeség és balítélet

Jane Austen egyik legismertebb regénye a Bennet család öt lányának sorsát mutatja be egy olyan korban, amikor egy nő társadalmi helyzetét szinte kizárólag a megfelelő házasság határozta meg. Az édesanya mindent megtesz azért, hogy lányai jó partit találjanak, miközben a szellemes és intelligens Elizabeth Bennet egészen más életre vágyik. A történet középpontjában Elizabeth és a zárkózott, büszke Mr. Darcy kapcsolata áll, amely félreértéseken, sértettségen és lassan kibontakozó érzelmeken keresztül válik felejthetetlenné. 

Austen finom humorral és éleslátással rajzolja meg a kor társadalmi viszonyait, miközben az egyik legikonikusabb szerelmi történetet tárja elénk. 

Kisasszonyok

Louisa May Alcott időtlen klasszikusa négy testvér – Amy, Meg, Jo és Beth – életét és felnőtté válását követi nyomon a 19. századi Amerikában. A lányok édesanyjukkal élnek egy New England-i kisvárosban, miközben édesapjuk a polgárháborúban teljesít szolgálatot. A nővérek mindannyian más személyiségek, más álmokkal és vágyakkal: Meg a hagyományos családi boldogságra vágyik, Jo író szeretne lenni, Amy művészi ambíciókat dédelget, Beth pedig csendes, érzékeny lelke miatt válik felejthetetlenné.

A regény nemcsak szerelmekről, hanem testvéri összetartásról, veszteségről és önmegvalósításról is szól. Bár eredetileg fiatal lányoknak íródott, ma már generációk kedvence, és minden újabb feldolgozás új szíveket hódít meg. 

Értelem és érzelem

A Dashwood nővérek története az ész és a szív közötti örök dilemmát állítja középpontba. Apjuk halála után Elinor és Marianne hirtelen bizonytalan helyzetbe kerülnek, és kénytelenek szembenézni azzal, mit jelent nőként boldogulni egy férfiak uralta világban. Elinor visszafogott, felelősségteljes és érzelmeit gyakran háttérbe szorítja, míg Marianne szenvedélyes, romantikus alkat, aki nem fél kimutatni érzéseit. 

Két teljesen eltérő út a szerelemhez – Jane Austen pedig mindkettőt érzékenyen és hitelesen mutatja be, csalódásokkal, tanulságokkal és beteljesüléssel együtt. 

Emma

Emma Woodhouse szép, intelligens és gazdag – ráadásul meg van győződve róla, hogy kiváló érzéke van mások szerelmi életének irányításához. Amikor nevelőnője férjhez megy és elköltözik, Emma új célt talál magának: segít összeboronálni a környezetében élőket. Ám miközben mások boldogságát próbálja irányítani, saját érzelmei felett rendre elsiklik. 

A történet könnyed, humoros és rendkívül szórakoztató, miközben finoman mutatja meg, milyen könnyű félreérteni a saját szívünk jelzéseit.

A nyomorultak

Victor Hugo monumentális regénye ugyan sötétebb hangvételű, mégis mélyen romantikus történet az emberségről, a megváltásról és a szeretet erejéről. Jean Valjean, az egykori elítélt élete egyetlen jócselekedet hatására teljes fordulatot vesz, és ettől kezdve mindent megtesz azért, hogy jóvátegye múltját.

A történet a 19. századi Franciaország viharos időszakában játszódik, forradalmak, szerelmek és tragédiák árnyékában. Nem véletlen, hogy könyvként, filmként és musicalként is újra és újra meghódítja a közönséget. 

Számos feldolgozásban megtekinthető a Kisasszonyok című regény filmen, sorozatban.
Számos feldolgozásban megtekinthető a Kisasszonyok című regény filmen, sorozatban. 
Forrás:  Getty Image

Témához kapcsolódó cikkeinkből ajánljuk: 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.