A reflektorfény-hatás – Amikor egy nem létező közönségnek élünk

Kamaszkorban minden a külvilággal való kapcsolódásról és az önkép kialakításáról szól, ezért is foglalkoznak a serdülők folyton azzal, hogy mit vesznek fel, miként viselkednek, és hogyan néz rájuk a környezetük. Az amerikai pszichológus, David Elkind az 1960-as években a tinédzserek egocentrikus magatartását el is nevezte, méghozzá képzelt közönség-hatásnak. Mindezzel azt szerette volna leírni, amikor a fiatalok túlértékelik mások figyelmét, ami valójában egy teljesen természetes érzés. A reflektorfény-hatásról mindent összegyűjtöttünk, amit tudnod kell. Görgess!

Mi az a reflektorfény-hatás?

Mintegy negyven évvel később, a 2000-es évek elején született meg a reflektorfény-hatás fogalma, ami az amerikai Thomas Gilovich és Kenneth Savitsky pszichológusok nevéhez kötődik. Ők már a felnőttekre vonatkoztatták a jelenséget, de a lényeg valójában ugyanaz: túlbecsülni a környezet felénk irányuló érdeklődését.
„Evolúciós szempontból fontos az ember számára, hogy a közösség hogyan ítéli meg, hiszen egykor eszerint fogadták be vagy éppen vetették ki az egyéneket a társadalomból. Habár ma már individualistább a világ, az ősi indíttatások velünk élnek. Ezért bármilyen életkorban és élethelyzetben felszínre törhet a szorongás azzal kapcsolatban, hogy a külvilág miként vélekedik rólunk – foglalja össze Sarkadi Bálint klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta. – Ráadásul mi emberek alapvetően is hajlamosak vagyunk túlértékelni a saját jelentőségünket, ami természetes, hiszen elsősorban mindenki magában gondolkodik. Az viszont már ritkán jut eszünkbe, hogy mások is pontosan így működnek."

A saját kritikus hang az akadály

Mégis sokan aggódunk életünk különféle színterein amiatt, hogy mit gondolnak rólunk, legyen szó az öltözködésünkről, a frizuránkról, a kapcsolatainkról, a viselkedésünkről vagy a döntéseinkről. Mindez olyan helyzeteket teremthet, melyekben a megfelelési kényszer, a szorongás, a belső félelmek irányítanak,(amikről többet is megtudhatsz egy tesztünk segítségével) és megszólalhat a fejünkben a kritikus hang, ami akadályozhat abban, hogy önazonos módon éljünk és cselekedjünk. 
„Korántsem mindegy, hogy mekkora méretet öltenek a félelmeink, ahogyan az sem, hogy milyen szinten dolgozik bennünk a megfelelési kényszer. Sokan például azért nem mernek felszólalni a munkahelyükön vagy megnyilvánulni egyéb helyzetekben, mert attól tartanak, hogy nem tesznek eleget a környezet elvárásainak. Azt viszont érdemes kiemelni, hogy az elfogadás érdekében tett őszintétlen és nem énazonos viselkedés inkább behódolásról, alárendelődésről és mások igényeinek kiszolgálásáról szól. Ezzel azonban nem önmagunkat mutatjuk és a döntéseinket sem feltétlenül a saját szükségleteink szerint hozzuk meg" – részletezi a szakpszichológus.

A gyerekkorból eredhet az érzés

Több oka is lehet annak, ha valaki úgy él, mintha folyton színpadon állna, és azt feltételezi, az ismerősei megállás nélkül az ő életének filmjét nézik. 
„Ha gyerekkorunkban kritizáltak, jó eséllyel felnőttként is azt hihetjük, hogy becsmérelni fognak, még akkor is, ha egyébként sikeres emberek vagyunk, és erről visszajelzéseket is kapunk. A másik dolog a megfelelési kényszer, amit szintén a korai években sajátítunk el. Ilyen viselkedésmintával pedig felnőttként is érzékenyek lehetünk a külső ingerekre és a környezetünk igényeire. Így akár egész életünkben a külvilághoz igazíthatjuk a viselkedésünket, miközben állandóan attól tarthatunk, hogyan vélekednek a személyünkről. Mindenki szeretne önmaga lenni, ha viszont a korai tapasztalatok azt mutatják, hogy ez nem egy hasznos dolog, mert kritika érhet miatta, akkor megtanuljuk elrejteni a valódi személyiségünket, és örökösen igazodni fogunk.

Miért baj, ha mindig kifelé élünk?

Fontos megérteni, hogy a közönség, ami gyakran korlátoz a céljaink elérésében, valójában nem létezik, illetve csupán a képzeletünkben. Erre vetítjük rá a saját elvárásainkat, elképzeléseinket, ez azonban komoly visszatartó erő lehet az életben a szakértő szerint:
„Mindannyian vágyunk valamire, célokat szeretnénk elérni és álmokat megvalósítani, ha viszont szüntelenül amiatt aggódunk, mit gondolnak mások – ami gyakran a saját projekciónk –, lehet, hogy sosem vágunk bele semmibe. Ez pedig komolyan rombolja az önértékelésünket, bizonytalanságot idézhet elő, ami miatt kevésbé merjük majd kifejezni magunkat, és nehezebben hozhatunk meg döntéseket is. A kritikus hangokat viszont belső munkával képesek lehetünk lehalkítani."

Apró szokásokkal is változtathatunk

Érdemes megvizsgálni, hogy egyes szituációkban a viselkedésünk és a döntéseink a környezetet vagy a belső világunkat tükrözik. Ha inkább kifelé élünk, célszerű lehet azon dolgozni, hogy megtanuljunk önazonosak lenni, és mi kerüljünk saját magunk számára a középpontba.
„A mindfulness gyakorlatok sokat segíthetnek abban, hogy a jelenre figyeljünk és befelé fókuszáljunk. Kifejezetten hasznos a közösségi média használatának redukálása, bizonyos esetekben rövidebb-hosszabb időszakokra a teljes digitális detox. Az ilyen platformok ugyanis nagy mértékben a visszaigazolásról és az elvárásoknak való megfelelésről szólnak. Segítséget akkor ajánlott kérni, ha a probléma a funkcionalitásunkban is gátol. Például nem tudunk bemenni a munkahelyünkre, háttérbe szorulnak a szociális kapcsolataink, vagy képtelenek vagyunk teljesíteni a mindennapos feladatainkat az aggodalmaink miatt. Abban az esetben is elengedhetetlen lelki munkába fogni, ha a szorongás akkora mértékűvé válik, hogy az már fokozott szenvedésnyomást okoz.„

További cikkekért kattints tovább!