Bár ránézésre tisztának tűnik az otthonod, szinte biztos, hogy a nehezen hozzáférhető helyek mégsem teljesen azok. Por, atkák, állatszőr, pollenek és mikroszkopikus szennyeződések halmozódhatnak fel például a kanapé vagy ágy alatt, amelyek nemcsak az allergiások életét keseríthetik meg, hanem a közérzetünkre és mentális jóllétünkre is hatással lehetnek.

A rejtett kosz, amit nem látunk, de velünk él
A legtöbben rendszeresen áttöröljük a polcokat, felporszívózzuk a szőnyeget vagy felmossuk a padlót, de vannak olyan területek, amelyek rendszeresen kimaradnak a takarításból. Ilyen lehet például a kanapé alatti rész is. Nehezen hozzáférhető, sötét, ezért hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, pedig nem kellene. A felgyülemlett por elhalt hámsejteket, hajat, textilszálakat, pollent, penészspórákat és poratkákat is tartalmazhat.
A szakértők szerint a lakások levegője gyakran szennyezettebb, mint hinnénk, a puha, kárpitbevonatú bútorok környéke pedig csak úgy vonzza a port, ami különösen problémás lehet az allergiával, asztmával vagy érzékeny légutakkal élők számára.
De a kisgyermekes családoknál és háziállatok mellett is fontos a rendszeres és alapos takarítás, hiszen a gyerekek sok időt töltenek a padlón, az állatszőr pedig könnyen bejut a legrejtettebb sarkokba is.
Az allergia nemcsak tavasszal jelentkezhet
Sokan a tavaszi pollenszezonhoz kötik az allergiás tüneteket, pedig az otthonunkban jelen lévő allergének egész évben panaszokat okozhatnak. Az orrdugulás, a tüsszögés, a szemviszketés vagy akár a reggeli fáradtság hátterében is állhat a felhalmozódott por.

A kanapé alatti szennyeződések ráadásul folyamatos mozgásban vannak. Ahogy leülünk, felállunk vagy végigsétálunk a nappalin, a finom részecskék újra a levegőbe kerülnek.
Egy vastagabb szőnyeg vagy textilkárpit pedig még inkább magába zárhatja ezeket.
A rend, a tisztaság és a mentális jóllét összefüggenek
Az elmúlt években egyre több szó esik arról, hogy környezetünk rendezettsége milyen hatással van a mentális állapotunkra. A vizuális káosz, a poros, elhanyagolt terek tudat alatt is feszültséget kelthetnek. Bár a kanapé alatti koszt nem látjuk nap mint nap, a levegő minősége, a tisztaság érzete és az otthon komfortja mégis befolyásolja a hangulatunkat.
A tiszta, rendezett környezet a legtöbb embert megnyugtatja, nem véletlen, hogy egy alapos nagytakarítás után sokan frissebbnek, motiváltabbnak érezzük magukat.
Modern technológiával a tisztább levegőért
A modern takarítóeszközöket nem csak kényelmes használni, de a fent említett problémákkal is felveszik a harcot, a rendszeres tisztítás segíthet csökkenteni az allergének felhalmozódását. A lapos kialakítású, automatizált eszközök, mint például az intelligens navigációs rendszerrel felszerelt robotporszívók ráadásul olyan helyekre is bejutnak, ahová manuálisan nehéz elérni – például a kanapé vagy az ágy alá. Az állóporszívók csövének állításával, speciális keféivel és jó szívóerejükkel segítenek minél tisztábbá varázsolni a lakást.
A korszerű porszívók és robotporszívók ma már nem csupán összegyűjtik a látható koszt, hanem fejlett szűrőrendszerekkel is dolgoznak.
A több rétegű vagy HEPA-szűrők képesek lehetnek a mikroszkopikus méretű részecskék kiszűrésére is, így kevesebb por kerül vissza a levegőbe takarítás közben, ami az egészségünknek kedvez.
A technológia ugyanakkor nem helyettesíti teljesen az odafigyelést. A rendszeres szellőztetés, a textíliák tisztítása és a nehezen hozzáférhető sarkok időnkénti kitakarítása a legmodernebb eszközök használata mellett is fontos.
Hirdetés
A cikk megjelenését a Dreame támogatta, amely innovatív technológiájával teszi könnyebbé és kényelmesebbé a mindennapjaidat.