Szégyenében zokogott VV Aurelio és Alexa

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
ValóVilág6 VV Alexa RTL II VV Aurelio
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hát, tévedtünk, amikor az első hat játékos beköltözésekor azt hittük, Iza lesz a VV-Villa hisztigépe. A bőgőmasina címet eddig egész biztosan Aurelio érdemelte ki.

Nem először kapott nagyon fura rohamot Aurelio. A szájhőst először egy pók akasztotta ki a végtelenségig, majd a féltékenység, most pedig a szégyen. Történt ugyanis, hogy Laci rábeszélte "barátját", mutassa meg helikopterező tudományát Vikinek is, és az - az alkoholnak és a végtelen ostobaságnak hála - meg is tette. A villalakó később megbánta, amit csinált, és zokogott egy sort, hogy szégyelli mennyire befolyásolható volt. Zsolti és Viki is vigasztalta, bár az utóbbi leszögezte, farokmutogatását még jónéhányszor a pofájába kapja. Később, szégyenét félretéve Teót próbálta orálisan kielégíteni, de a lány elhajtotta. Majd elfelejtettük megemlíteni, hogy szegény olasz azért is kiborult, hogy választottja Alexával leszbizet, bár ennek a szálnak nem biztos hogy lesz folytatása.

A Teóval való összebonyolódása ugyanis mélyen érintette a nyihogó lányt. Másnap reggel Charlotte-nak zokogta el bánatát, mondván, szegény anyja mit gondol most, és egyébként is... A drámát itt megnézheted:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.