Vad Fruttik Zagar Dés László Fonogram-díj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Poster Boy, a Biebers, a Vad Fruttik, a Zagar, a Sárik Péter Trió és a Kerekes Band is Fonogram-díjat kapott vasárnap az Akvárium Klubban rendezett gálaesten. Az év dala Deniz Egyetlen című száma lett, az életműdíjat Dés László kapta.

A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (MAHASZ) által rendezett díjátadón tizenhárom hazai és hat külföldi kategóriában adták át a szakmai zsűri által odaítélt Fonogram-díjakat. Az év hazai daláért folyó versenyben a közönség szavazatai döntöttek. Az év hazai klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele a Poster Boy Bonjour, c'est Pop deux című anyaga (szerzői kiadás) lett, a hazai modern pop-rock kategóriában a Biebers Sorry című száma futott be, az év hazai alternatív vagy indie rock albumának, illetve hangfelvételének a Vad Fruttik Darabok című lemezét választották. Az év hazai elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele a Zagar Light Leaks című anyag lett, a hazai rap vagy hiphop felvételek között a Halott Pénz Szólj anyunak, hogy a városban vagyok, a hazai hard rock vagy metál kategóriában Lukács Peta War & Peace című albuma győzött.

Nótár Mary Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Az év hazai hagyományos slágerzenei albuma vagy hangfelvétele Nótár Mary Jó a stílusom című anyaga lett, a hazai kortárs szórakoztató zenei kategória győztese az Irigy Hónaljmirigy és a Mulat a király, az év hazai gyermekalbuma Bíró Eszter Állati zenés ABC-je lett, az év felfedezettje pedig Bogi. Az év hazai dzsessz albuma kategóriában a Sárik Péter Trió Jazzkívánságműsor című lemeze bizonyult a legjobbnak, az év hazai világ- vagy népzenei albuma a Kerekes Band Folklore Man című produkciója lett. Az év dalának Deniz Egyetlen című számát választották.

Bogi Forrás: Origo

Idén is díjazták azon külföldi kiadók lemezeit, amelyek a hazai piacon is jelen vannak - többek között díjat kapott James Blunt és Ellie Goulding dala is.

A gálaesten életműdíjat kapott az idén 60 éves Dés László szaxofonos, zeneszerző.

A Fonogram-díj valamennyi kategóriában egy művészi kivitelű aranyozott mikrofon. A könnyűzenei kategóriákban egy zenészekből, zenei szakemberekből, újságírókból álló jelölőbizottság, valamint egy szűkebb szakmai zsűri, a Fonogram Bizottság tagjai szavaztak. A Fonogram - Magyar Zenei Díjat - Arany Zsiráf díj néven - a magyar hanglemezkiadás kiemelkedő teljesítményeinek, valamint a nemzetközi hanglemezkiadás Magyarországon kiemelkedő sikerű és értékű albumainak díjazására alapította a MAHASZ közgyűlése 1992 szeptemberében. A díjra az elismerés odaítélésének évét megelőző két naptári évben Magyarországon megjelent album nevezhet.

Megható fotóval nosztalgiázott Madonnahttp://www.life.hu/kult/20140601-madonna-feltette-a-michael-jacksonnal-kozos-fotojat-az-internetre-a-popkiraly-halalanak-evforduloja.htmlJúnius 25-én lesz öt éve, hogy elhunyt Michael Jackson. Madonna már június 1-jén megkezdte a megemlékezést, méghozzá egy nagyon régi, közös fotóval. Kult--Magába húz az örvénylő kékség - Hantai Simon kiállításán jártunkhttp://www.life.hu/kult/20140530-hantai-simon-a-legdragabb-magyar-kortars-festo-kiallitasan-jartunk.htmlA Biatorbágyon született, Franciaországba áttelepült művész 1960-ban készült nagyméretű munkája, az M.A. 5 (Mariale 5.) tavaly 500-700 ezer eurós becsértékkel indult és heves licitcsata után ennek többszöröséért, 2.464.000 euróért (kb. 740 millió forintért) kelt el. A Mariale-sorozat egy másik darabja, Hantai sok más izgalmas festményével együtt most Budapesten látható.KultOrigoTörőcsik Mari újra színpadonhttp://www.life.hu/kult/20140530-torocsik-mari-szineszno-ferje-halala-utan-ujra-szinpadon-egy-nagy-szerepet-vallalt-el.htmlA Nemzet Színésze betegsége és férje halála után egy nagy szereppel áll színpadra, mert nem tudott nemet mondani Viktor Rizsakov rendezőnek.KultMTI/Mohai Balázs

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.