Egy kis Eurovízió-történelem: Friderika és Kállay-Saunders szerepeltek eddig legjobban

Freddie Eurovíziós Dalfesztivál Friderika Kállay-Saunders András
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szombaton éjszaka eldől, ki lesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2016-os győztese. Ötödik fellépőként láthatja Freddie-t a szombati Eurovízió-döntő nézőközönsége, általános becslések szerint jó 200 millió ember világszerte. A Pioneer című dal a magyar és külföldi közönséget is lenyűgözte, Freddie-t a fogadóirodák jó eséllyel várják az élmezőnybe. Cikkünkben összeszedtük, miként szerepeltek ez idáig a magyar versenyzők a dalfesztiválon. 

A jó helyezésre vagy akár a győzelemre is van remény, ugyanis a Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyzője nyerte a német NDR televízió online szavazását az első elődöntőben nyújtott teljesítménye alapján.

A keddi, első elődöntőben továbbjutó magyar versenyzőnek, Freddie-nek a következő országok előadóival kell versenyeznie: Lettország, Grúzia, Bulgária, Ausztrália, Ukrajna, Szerbia, Lengyelország, Izrael, Litvánia, Belgium, Azerbajdzsán, Oroszország, Hollandia, Horvátország, Ausztria, Örményország, Csehország, Ciprus és Málta.

Forrás: AFP

Különleges titkokat árultak el az Eurovízió fellépői

A Life.hu riportere a helyszínen faggatta a versenyzőket, hogyan készülnek a megmérettetésre.

Egy kis Eurovízió-történet

Magyarország eddig tizenhárom alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon, továbbá kétszer az előválogatón. Először az 1993-as fesztiválra neveztünk, a magyar induló Szulák Andrea volt Árva reggel című dalával, de nem szerzett elég pontot a továbbjutáshoz.

Az első magyar versenyző, aki részt vehetett az Eurovíziós Dalfesztivál nemzetközi döntőjében, Bayer Friderika volt 1994-ben. Kinek mondjam el vétkeimet? című dalával a negyedik helyen végzett,

amely az eddigi legjobb magyar szereplés.

Forrás: friderika.com

1995-ben az országot Szigeti Csaba képviselte. Új név a régi ház falán című dalával utolsó előtti, huszonkettedik helyen végzett.

1996-ban Delhusa Gjon Fortuna című dalával holtversenyben végzett a finn előadóval az utolsó, még továbbjutó helyen, ám végül utóbbi jutott tovább.

1997-ben a V.I.P. együttes képviselte az országot, a döntőben a tizenkettedik helyet szerezték meg Miért kell, hogy elmenj?

1998-ban Charlie vett részt, A holnap már nem lesz szomorú című szerzeményével a huszonharmadik helyen végzett.

Magyarország hat kihagyott verseny után 2005-ben vett részt újra a dalfesztiválon. Ekkor a NOX együttes indult Forogj, világ! című dalukkal, és a tizenkettedik helyen végeztek.

2007-ben Rúzsa Magdi, a Megasztár harmadik szériájának győztese indult a versenyen, Helsinkiben. Unsubstantial Blues című szerzeményével: a döntőben a kilencedik helyet szerezte meg.

Forrás: MTI/Seppo Sirkka

2008-ban Csézy utazott a megmérettetésre, de nem sikerült a döntőbe jutnia.

2009-ben a Magyar Televízió jelöltje Ádok Zoltán Dance with Me című dala volt, amely nem került be a döntőbe.

A 2011-es düsseldorfi megmérettetésen Wolf Kati képviselte Magyarországot What About My Dreams? című dalával, és a huszonkettedik helyen zárt.

A 2012-ben a Compact Disco utazhatott Bakuba a Sound of Our Hearts című dalával. A döntőben a huszonnegyedik helyen végeztek.

A magyar induló 2013-ban ByeAlex lett, Kedvesem című dalával, és a minden várakozást felülmúló tizedik helyen végzett.

2014-ben Kállay-Saunders András az ötödik helyre került Running című dalával, így Friderika után ő a második legeredményesebb magyar eurovíziós előadó.

Forrás: MTI

Az énekes a bandájával 2016-ban is nevezett A Dalba, ám nem ő, hanem a ma éjszaka fellépő Freddie jutott ki a versenyre.

2015-ben Boggie képviselt minket, Wars For Nothing című dalával a 20. helyig jutott.

Hogyan szerepel szombat este az eurovízión Freddie?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.