Cinema City Evangeline Lilly Vasököl (film) Hugh Jackman nyereményjáték
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Irány a mozi! Méghozzá a sármos Hugh Jackmannel, akit mostanában futni és almát enni láthattunk Budapest utcáin. Most a Vasököl című filmben tűnik fel a LOST-ból ismert Evangeline Lilly társaságában.

Vasököl

Színes, szinkronizált amerikai akció-dráma


Charlie Kenton (Hugh Jackman) egy kifacsart harcos, egykori bokszoló, akinek karrierjét a ringben megjelenő 2,5 méter magas acélrobotok megjelenése töri derékba. Most nem több mint egy piti kis üzletelő, aki épphogy elég pénzt keres a hulladékfém-bizniszből, hogy eljusson egyik meccshelyszínről a másikra. Amikor Charlie számára már nincs remény, úszik a tartozásokban, hirtelen a fiát is a nyakába varrják egy nyárra. Így kelletlenül összeáll Max-szel (Dakota Goyo), hogy együtt építsenek meg és közösen edzenek egy igazi bajnok-robotot. Vasököl ringbe lépésével Charlie és Max kapnak még egy esélyt a visszatérésre és az egymásra találásra.

A Vasököl rendezője Shawn Levy, nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint az Éjszaka a múzeumban filmek és a Párterápia.

Szereplők: Hugh Jackman, Evangeline Lilly, Dakota Goyo, Kevin Durand, Anthony Mackie

BEMUTATÓ: 2011. október 6.

Magyarországon forgalmazza a Fórum Hungary Kft.

VASÖKÖL - ELŐZETES

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=58HUVmKwzroYrxLg



A játék kérdései:

Kik boxolnak a jövőben a filmben?

a) Génmanipulált szuperemberek

b) Senki nem öklözhet, betiltják ezt a sportot

c) Hatalmas robotok

A helyes megfejtést e-mailben várjuk az info@life.hu címre a nevetekkel, címetekkel, telefonszámotokkal és valamiféle fényképes igazolványotoknak (személyi, jogsi) a számával.

Nyeremény:

Összesen 33 db páros mozijegy kupon. Felhasználhatóak a Vasököl c. filmre hétfőtől-péntekig hétköznapokon, a Cinema City mozikban országosan. A mozijegy kuponokat kérjük, mielőbb használjátok fel, mert a moziműsor változásáért nem vállalunk garanciát. A nyerteseket e-mailben értesítjük. A nyeremény pedig személyesen átvehető vagy postai úton kézbesítjük.

A nyeremény felajánlója:

Fórum Hungary Filmforgalmazó Kft, 1132 Budapest West End Business Center, Váci út 22-24.

Nyertesek:

Sándor Mária, Strobl Erzsébet, Lugosi Ágnes, Dombai Katalin, Hinkel Hermina, Képli Barbara Alyssa, Rosta Zsuzsanna, Kiss András, Filep Hajnalka, Verdes Csaba, Kovács Márton, Boros Anikó, Gáspár Magdolna, Szőke Zsuzsanna, Lukács Viktor, Kerekes Mónika, Grebely Balázs, Kovács Fruzsina, Gősi Gabriella, Lenkefi Évi, Vágó Pál, Boczor Klára, Vlasits Tamás, Kerekes Csilla, Gerencsér Krisztina, Kovács Józsefné, Osztronkovics Balázs, Erős Gergely, Karap Viktória, Jankovits Jánosné Ibolya, Vig Eszter, Koller Judit, Bódi Brigitta

NYEREMÉNYJÁTÉK SZABÁLYZAT


1. A jelen nyereményjáték szabályzat ("Nyereményjáték Szabályzat") vonatkozik az Origo Zrt. (székhelye: 1117 Budapest, Gábor Dénes u. 2., cégjegyzékszáma: 01-10-044389) által üzemeltetett www.life.hu weboldalon megjelenő Gyere velünk moziba! nyereményjátékra ("Nyereményjáték"), amelynek szervezője az Origo Zrt. (a továbbiakban: "Szervező").

2. A játékban való részvételhez az alábbi kérdésre kell helyesen válaszolni, és a megfejtést az info@life.hu e-mail címre elküldeni. A Nyereményjáték 2011. szeptember 28-án indul és 2011. október 5-éig tart. A kérdésre e-mailben választ küldő személy ("Játékos") az e-mail küldésével magára nézve kötelezőnek ismeri el a Nyereményjáték Szabályzatot. A Nyereményjáték időtartamán kívül küldött megfejtés elküldője a Nyereményjátékban nem vesz részt.

A Nyereményjáték kérdései az alábbiak:
Kik boxolnak a jövőben a filmben?

a) Génmanipulált szuperemberek

b) Senki nem öklözhet, betiltják ezt a sportot

c) Hatalmas robotok

3. A Nyereményjáték nyereményét a Fórum Hungary Filmforgalmazó Kft. ajánlotta fel, amely az alábbi: 33 db páros Cinema City mozijegy kupon a Vasököl című filmre.

4. A Nyereményjátékban részt vehet minden internet-felhasználó természetes személy, aki Magyarországon tartózkodási vagy lakóhellyel, valamint magyarországi mobilhívószámmal rendelkezik. A Nyereményjátékban nem vehetnek részt az alábbi személyek:
- a Szervező tulajdonosai, vezető tisztségviselői, munkavállalói, megbízottjai, valamint azok közeli hozzátartozói (Ptk. 685. § b.)

5. A Szervező a nyereményt a megfelelő választ elküldő Játékosok között sorsolja. A nyeremény készpénzre vagy más nyereménytárgyra nem átváltható. A nyereménnyel kapcsolatos adó fizetési kötelezettségnek a Szervező hatályos jogszabályoknak megfelelően eleget tesz.

6. A Szervező a nyeremény darabszámának megfelelő számú nyertest sorsol. A nyerteseken túl továbbá a nyeremény darabszámával megegyező számú további pótnyertes kerül kisorsolásra, akik kisorsolásuk sorrendjében lépnek a nyertes helyébe, amennyiben a nyertes 2 napon belül nem elérhető illetve nem értesíthető, vagy bármely más okból, pl. jelen Nyereményjáték Szabályzat megsértése miatt nem jogosult a nyeremény átvételére. A pótnyertesre a nyertesre irányadó szabályok vonatkoznak, amennyiben a nyertes helyébe lép. Amennyiben a nyertes cselekvőképességében korlátozott, úgy a nyereménnyel kapcsolatos érdemi ügyintézésre, valamint a nyeremény átvételére csak a törvényes képviselőjével együtt jogosult. Amennyiben a nyertes cselekvőképtelen, úgy nevében kizárólag törvényes képviselője járhat el (Elvált szülők esetén a szülői felügyeleti jogot gyakorló szülő.).

7. A nyertest a Szervező ügyfélszolgálatának munkatársai e-mailben értesítik. Az értesítés során a nyertes a beazonosíthatóság illetve a nyeremény átvétele érdekében a következő adatait köteles megadni, ellenkező esetben a Szervező a nyereményt nem tudja átadni: név, lakcím, személyi igazolvány szám.

8. A Nyeremény Felajánló a nyereményt a nyertessel egyeztetett időpontban és helyszínen adja át. A nyertes hozzájárul ahhoz, hogy nevét a Szervező a www.life.hu weboldalon közölje, mint a Nyereményjáték nyertesét.

9. A Játékos a Nyereményjátékban való részvétellel automatikusan hozzájárul ahhoz, hogy:
- megadott adatai (név, e-mail cím, mobilszám, illetve a nyertes esetén lakcím és személyi igazolvány szám is) a Szervező, mint adatkezelő adatbázisába kerüljenek és azokat a Szervező minden további engedély és ellenszolgáltatás nélkül kezelje a Nyereményjátékban való részvétel, a nyeremények kisorsolása, a nyertes értesítése és a reklamációk kezelése céljából;
- amennyiben nyertes, úgy a név, lakcím és telefonszám adatait a nyeremény kézbesítése, az ezzel kapcsolatos ügyintézés és számviteli kötelezettségek teljesítése érdekében a Szervező kezelje, illetve átadja a Nyeremény Felajánlónak illetve a Magyar Posta Zrt.-nek (1138 Budapest, Dunavirág u. 2-6.).
A Játékos személyes adatainak kezelésére egyebekben a Szervező adatkezelési szabályzata irányadó, amely itt elérhető.

10. A helytelen válasz megadásáért, név, értesítési vagy szállítási cím helytelen vagy pontatlan megadásáért, értesítési vagy szállítási késedelemért a Szervező nem vállal felelősséget. A Játékos az általa tévesen szolgáltatott adatokból adódó valamennyi következményt maga viseli. Az adatok helytállóságát a Nyereményjátékra történő jelentkezés során (vagy azt követően) a Szervezőnek nem áll módjában ellenőrizni. Ezzel kapcsolatban a felelősség és minden ezzel járó jogi és anyagi következmény minden esetben a Játékost terheli. A Szervező a nyeremény hibáiért kizárja a felelősségét, kivéve, ha a felelősség kizárását a magyar jogszabályok kifejezett rendelkezéssel tiltják. A Szervező kizár minden felelősséget bármilyen kártérítési, kártalanítási igényért a Nyereményjátékban való részvétellel összefüggésben, továbbá a Nyereményjáték vagy annak lebonyolítása esetleges hibáiból, hiányosságaiból eredő vagy ahhoz kapcsolódó költségekért, károkért, veszteségekért. A Szervező nem vállal felelősséget azért, ha a Nyereményjáték időtartama alatt a Nyereményjáték, illetve az azt tartalmazó weboldal technikai okokból időszakosan nem érhető el.

11. Szervező a Nyereményjátékkal kapcsolatos panaszok kezelésére ügyfélszolgálatot működtet, amelynek elérhetőségei:
Telefonszám: (06-1) 371 3497
e-mail cím: info@life.hu




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.