Meztelen felszolgálás a lájkokért cserébe

akció Facebook meztelen felszolgáló lájkolás Szeged pincérnő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ki ne hallotta volna azt a Facebook-akciót, amit korábban egy norvég fiatal, Petter Kverneng indított, miszerint Catherine lefekszik vele, ha eléri az 1 millió lájkot?! Mivel pár óra alatt összejött a kívánt kattintási szám, és Catherine kénytelen volt beadni a derekát, több sem kellett egy szegedi bárnak, amely 100 000 lájk után ígért meztelen kiszolgálást. Vajon hova vezet ez a közösségi szexualizálás? Vásárolhatunk szexet lájkért, vagy az egész csak marketingfogás?

Petter 17 óra alatt gyűjtötte össze a szexhez szükséges 1 millió kedvelőt. Erre valószínűleg sem ő, sem a testét lájkba bocsátó lány nem számított, így mindketten igencsak meglepődhettek az eredményen. Hiába érték el a várt számot, a lejtőn már nem lehet megállni, a szexuális ígéret jelenleg több mint 1 millió 365 ezer kedvelőnél tart.

Így persze nem meglepő, hogy világszerte többen is lecsaptak a cseles fogásra. Ezt tette egy szegedi bár is, akik azt ígérik, hogy 100 000 lájk esetén pultoslányaik meztelenül dolgoznak majd. Nos, hamarosan vetkőzhetnek a felszolgálók, kezdeményezésük ugyanis hatalmas sikernek örvend.

Forrás: Facebook
Forrás: Facebook

Lájkok számában több mint 47 000-et számlál a bár által 20 órával ezelőtt feltöltött kép. Ehhez jön hozzá a közel 6500 megosztás és a 2262 hozzászólás. Legtöbben üdvözlik a próbálkozást, de ahogy máshol is, itt is felütötte már a fejét a szitkozódás. Az "inkább dolgozzatok", illetve a "jobb lenne, ha inkább ruhában maradnátok" mondatok után volt, aki még tovább merészkedett. "Ú, ne már, ez olyan szánalmas, ennyire nem megy a biznisz? fújjjjj" - írja az egyik kommentelő.

Van, aki egyenesen csalásnak nevezi az ötletet és csalónak magát a bárt. Szerintük elképesztő reklámfogás az egész akció, és sportbár lévén az, hogy a lányok meztelenül dolgoznak majd, pusztán annyit jelent, hogy levetik focimezüket, melyet időnként magukra öltenek. A bár egyelőre nem nyilatkozik az ügyben, elmondásuk szerint ugyanis nincs szükségük médiatámogatásra. Akár van szükségük rá, akár nincs, máris hatalmas figyelem szegeződik a kis szegedi kocsmára, és mindenki türelmetlenül várja, hogy a lányok betartják-e az ígéretüket. A lájkok ugyanis nemsokára elérik a 100 000-et.

Szerelem és erotika - Heti bulvárkoktélhttp://www.life.hu/szorakozz/20130118-a-lifehu-heti-bulvarkokteljaban-szerepel-cameron-diaz-palvin-barbara-orosz.htmlÉlet a Szex és New York előtthttp://www.life.hu/szorakozz/20130115-uj-tevesorozat-a-carrie-naploja-a-szex-es-new-york.htmlVetkőzve énekel Dita Von Teesehttp://www.life.hu/szorakozz/20130118-vetkozve-enekel-dita-von-teese-a-burleszk-koronazatlan-kiralynoje.htmlKifosztották! 74 milliót vittek el a TV2 sztárjátólhttp://www.life.hu/szorakozz/20130118-rakoczi-feri-a-tv2-sztarjatol-74-millio-forintot-vittek-el.htmlMeglepő szerepben tér vissza Görög Zitahttp://www.life.hu/szorakozz/20130118-gorog-zita-magyar-modell-a-megasztar-egykori-musorvezetoje-a-nagy.htmlLady Gaga pókerarccal dedikálja a cicikethttp://www.life.hu/szorakozz/20130117-lady-gaga-rezzenestelen-arccal-dedikalta-rajongoja-mellbimboit.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.