Robert Pattinson Warner Bros. Ryan Gosling Ben Affleck Vince Vaughn Orlando Bloom Batman Tom Cruise
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lázad a filmvilág, amiért a Warner filmstúdió Ben Afflecket választotta ki a denevérruhás igazságosztó szerepére. Mi sem értünk maximálisan egyet a döntéssel, azonban összegyűjtöttünk olyan sztárokat, akik még az Oscar-díjas színész-rendezőnél is rosszabb választások lettek volna.

Orlando Bloom

Nem is értjük, Zack Snyder rendező fejében hogyan merülhetett fel egyáltalán Orlando Bloom neve. Sokan a Trójában nyújtott alakításáért nem vesszük komolyan a Gyűrűk Ura tündéjét, másokban pedig épp utóbbi alkotás ingatja meg a hitet, hogy Miranda Kerr párja hiteles szuperhős lenne. Britsége is érv volt Orlando mellett, ugyanis az amerikai közönség állítólag zabálta volna az angolt. Szerencsére végül nem őt tették a szexi Henry Cavill mellé az Acélember folytatásában, és ennek mi különösen örülünk. A "magabizonytalan" Bloom ugyanis aligha tudná megzabolázni a gonosztevőket.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Robert Pattinson

"Nem egy erőteljes alkat, és nem is elég megfélemlítő ahhoz, hogy Batmant alakítsa" - állítja az a felhívás, melyet több mint 53 ezren írtak alá Affleck ellen. De ha ő nem elég ijesztő, akkor mit szóltak volna az ellenzők Pattinsonhoz? Robert még elcsillogott valahogy az Alkonyat filmekben, a denevérjelmez azonban elég idétlenül állt volna rajta. A mostanában a modellkedés felé kacsintgató Rob Batmanként való repkedésénél egy vérlázítóbbat tudunk még elképzelni, mégpedig azt, ha a színész exe, a méltán népszerű Kristen Stewart kapná Ana Steele szerepét a Szürke ötven árnyalatában. Merthogy az ő neve is felmerült...

AFP
AFP

Tom Cruise

Affleck persze azonnal rábólintott a Denevérember megformálására, de egész biztosan így tett volna Tom Cruise is. Mármint ha valaki felkéri. Az eddig felsorolt színészek közül mondjuk ő az egyetlen, aki legalább elég széles és izmos lenne a szerephez, magasságát azonban egész biztosan kifogásolnák a Batman-rajongók. Henry Cavill mellett persze magasan van a léc, ennek ellenére biztosak vagyunk benne, hogy Tom ott volt a castingon. A színész ugyanis 51 éves kora ellenére sorra vállalja az akcióhős szerepeket. A Jack Reacher és a Feledés után mi azonban azt javasoljuk neki, koncentráljon inkább a Mission: Impossible sorozat ötödik részére, az ugyanis már úgyis összeforrt a nevével.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Vince Vaughn

Az Affleck-ellenesek számára aggasztó hír, hogy a pletykák szerint Ben nem csupán egyszer játszhatja el a szerepet, de a Batman rebootban és az Igazság ligájában is ő ölthetné magára a híres denevérruhát és a maszkot. De gondoljunk csak bele, ez a szett hogy állna az egyébként elég magas, de kicsit mackós Vince Vaughn-on? A 43 éves amerikai színész is érzi, hozzá inkább a poénkodós filmek állnak közelebb, ahol ironikus humorával elviszi a hátán a produkciót. Örök barátjával, Owen Wilsonnal újra és újra jól hozzák a vicces fiúk párosát, így nem csoda, hogy Zack Snydernek eszébe sem jutott Jennifer Aniston egykori exe.

Forrás: Northfoto
Forrás: Northfoto

Ryan Gosling

Reméljük, Affleck, aki mostanra háromgyermekes apuka, nem internetezik túl sokat ezekben a hetekben. Több website ugyanis összegyűjtötte a hozzá intézett legszívtelenebb Twitter-kommenteket, melyekből természetesen mi is kiválasztottuk a leggonoszabbat. "Apaként minden szuperhősös filmre el kell mennem. Ben Affleck beválogatása miatt egy kicsivel kevésbé szeretem a gyerekeimet" - hangzik a gonosz hozzászólás, ami hűen tükrözi a lázadó apukák véleményét a témában. Felmerül azonban a kérdés, mit szólnának a lányos apák akkor, ha Ryan Gosling is elment volna a válogatásra és mondjuk megkaparintotta volna Christian Bale egykori szerepét. Szerintünk Gosling jó Batman lehetne, utóbbi pár filmjében ugyanis alig szólalt meg, így rágyúrt már a hideg és távolságtartó szuperhős karakterére. Azonban mégsem tudnánk teljes mellszélességgel kiállni Gosling Warner általi leszerződtetése mellett, ugyanis nemcsak tökéletes testét, de az arcát is el kellene takarni a film nagy részében. Ezt pedig egyik stúdió sem engedné meg magának, ha már kifizették a szexi sztár gázsiját. Akkor ugyanis nemcsak a Batman-rajongók, de a női populáció nagy része lázadna fel.

Forrás: www.facebook.com/crazystupidlove, AFP
Forrás: www.facebook.com/crazystupidlove, AFP


Forrás: [origo]
Forrás: [origo]
Kövesd a Life.hu-t a Facebookon is!


Cikkek, információk, nyereményjátékok, szavazások, horoszkópok és galériák. Kövesd a Life.hu-t a Facebookon is, ha nem akarsz lemaradni semmiről!


IRÁNY A FACEBOOK ÉS A LIFE.HU OLDAL!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.