Naná, hogy a mi életünk részévé is vált a legnagyobb közösségi portál. Amikor csatlakoztam a Life.hu csapatához - emlékszem, egy péntek volt -, a nap végén nem tudtam volna felidézni mindenkinek a nevét. Szerencsére a lányok nagyon cukik, így estére legalább hatan ismerősnek jelöltek közülük. Így sokkal könnyebb volt megismernem Esztert, Barbit, Szabirát, Andit, Anikót, Anitát...

És akkor következzenek a csajok - körbekérdeztem, melyik kolléganőm mire használja és hogyan viszonyul a nagy kék felülethez. (A kifejezésért köszönet kollégámnak, aki ebben a cikkben használja!)

Forrás: Thinkstock
Akkor regeltem, amikor még csak néhány barátom használta - ők is elsősorban az erasmusos ismerőseik miatt. Amikor aztán egyre többen feljelentkeztek a környezetemben - de anyu, aki veszélyes iWiW-cápa volt, még nem kattant rá -, én is örömmel evickéltem rajta. Ma leginkább híreket olvasok, csetelek, és kb. 2-3 naponta posztolok is valamit - elsősorban a munkámmal kapcsolatban. Az életem része még, és valószínűleg hiányozna, ha egyszer csak nem lenne. Másrészt viszont már nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a következő, ami ennyire behálóz mindenkit. (Eszter)
Nagy iWiW-rajongó voltam, így amikor regisztráltam a Facebookra, havonta 1-2 alkalommal használtam csak. Később dolgoztam külföldön, ahol már mindenki a Facebookot használta, így lassan átszoktam én is. Sajnos időnként túl sok időt töltök rajta, nézelődök, és szinte már ott olvasom a híreket is. Szeretem, mert mindig tudom, mi történik, és kapcsolatban vagyok az ismerőseimmel, azt viszont utálom, hogy vannak emberek, akik sokat lájkolgatnak, de az utcán nem tudnak köszönni. Na, őket előbb-utóbb száműzöm az oldalamról. Sajnos nehéz kiszűrni a jó dolgokat, de vicces videókat, érdekes cikkeket szívesen osztok meg az oldalamon. Azt azonban nem írom ki minden áldott nap, hogy hol vagyok, mit eszem és mennyit edzettem. Szerintem ez senkit sem érdekel. (Barbi)
Egy barátom hívott meg az oldalra, ám akkor még nem sejtettem, hogy pár év múlva a mindennapi életem részévé válik a Facebook! Szeretem, mert így mindig tudom, kivel mi történik, nyomon követem a barátaim mindennapjait, ráadásul nagy részben segíti a munkámat is. Egy újságírónak elengedhetetlen feladata, hogy a közösségi oldalakon aktív legyen. Hogy mi volt a legjobb pillanatom a közösségi site-on? Talán a thaiföldi nyaralás alkalmával feltöltött képek sikere, remélem, aki látja ezeket a fantasztikus fotókat, egy kicsit átérzi ennek a csodálatos országnak a hangulatát! (Bea)
Az én válaszom gyors és egyszerű: kimondottan stalkerkedésre használom, és nem is látom több értelmét, a viszonyom pedig semleges, mint mindennel kapcsolatban, amit csak infógyűjtésre használok :D (névtelenül)
Nincs, nem is volt nagyon izgi pillanatom az FB-vel kapcsolatban. De arra jó, hogy belelátok a már nem velem élő gyerekeim hétköznapjaiba is. Ki kavar kivel, milyen szívügyi változások várhatók. Új csaj a láthatáron? Kell ennél izgalmasabb és árulkodóbb felület egy kíváncsi anyucinak? Csak arra kell ügyelnem, hogy még véletlenül se lájkoljam a fotókat és eszembe se jusson megjegyzést fűzni semmihez. Ha nem kérdezek, nem áradozok, nem küldök anyai csókokat, vagyis néma és láthatatlan maradok, talán nem tiltanak le a srácok :-) (Tini)
Még itthon nem volt elterjedt, amikor a tesóm hazajött Londonból és mutatta, hogy a Facebook a menő. Akkor még alig volt fent magyar felhasználó, de mivel menő volt és új, ezért regisztráltam. Kb. 2 évre rá már itthon is beindult. Úgy lett az életem része, hogy egyre több ismerősömet megtaláltam rajta, régi barátságokat, óvodás, általános iskolás társaimat is, láthattam a képeiket és egyre jobban élveztem ezt a hatalmas információáradatot. Plusz szeretem a divatot, és a kedvenc márkáim legújabb kollekcióit azonnal láthatom itt. Szeretem a Facebookot, mert enélkül már nincs élet. Itt mindennap történik valami, kell a felgyorsult világunkhoz. (Szabira)
Pár éve terjengett egy videó a neten, amiben a vőlegény és a menyasszony az oltárnál álltak. Amint a pap összeadta őket, a srác elővette a mobilját és rögtön házasra változtatta a státuszát. Na, az nálam kiverte a biztosítékot. :D (Zsófi)
Én 2009-ben, egy csúnya szakítás utáni elkeseredésemben regisztráltam. Akkor nagyszerű pótcselekvésnek tűnt, ráadásul még az exemet is csekkolhattam. Persze amint új barátnője lett, ehettem a kefét, így jól le is töröltem az ismerőseim közül. Azóta persze újra barátok vagyunk, de tartom, hogy a Facebook amennyire megkönnyíti ma az ismerkedést, annyira nehezíti meg az elszakadást. Mások boldog pillanatai, a nálunk fiatalabb, egyetemi csoporttársak újszülöttjei ráadásul időről időre orrba gyűrnek, de mégis mindennap órákat töltök rajta. A telefonommal együtt a táskámban hordom, az életem és a munkám része. Nap mint nap használom, hogy ha egyszer velem történik valami fenomenális, azt azon nyomban világgá kürtölhessem. Imádom! (Andi)
2009-ben csatlakoztam, és először nagyon jópofa dolognak tűnt. Aztán egyre több időt töltöttem fent, és egy idő után észrevettem: szinte minden szabad percem azzal telik, hogy a Facebookon lógok. Ez egészen addig tartott, amíg az egykori főnököm számon nem kérte rajtam az alvás helyett posztolással töltött időt, ami a munka rovására fog menni. Ekkor döntöttem úgy, hogy mérsékelem a bejegyzéseimet, és a továbbiakban arra használom a Facebookot, amire való: tájékozódom a barátaim mindennapjairól... Az oldalhoz való viszonyom azóta két szóval elmondható: semmit magamról. (Judit)