Philipp Paulus beperelte Rihannát. A német származású fotóművész állítása szerint az énekesnő S&M című dalához készült klip bizonyos részeinél az ő divatfotóit másolta le.

Az inspiráció és másolás közötti vékony határvonal miatt egyre többször kapjuk fel a fejünket a jelenlegihez hasonló hírekre. Nemrég a hazai sajtó volt hangos két magyar divatmárka vitájától, most pedig egy német származású divatfotós vádolja a világ egyik legismertebb popénekesnőjét. Philipp Paulus nem kevesebbet állít, minthogy Rihanna tőle lopott bizonyos jeleneteket egyik klipjéhez, amelyet már 49 millióan láttak a YouTube-on.

Forrás: Rihanna - Youtube, Fotó: Philipp Paulus

A művész nem érti, hogy az olyan nagy világsztárok, mint Rihanna, miért nem engedhetnek meg maguknak egy olyan kreatív igazgatót, aki egyedi koncepcióval és megvalósítással áll elő. Azt is elmondta, hogy ő maga nagyon tiszteli Rihanna zenei tehetségét, cserébe jó lenne, ha Rihanna is tisztelné az ő és más tehetségek munkásságát és nem másolná azokat, hogy a saját vagyonát gyarapítsa.

Nem sokkal korábban David LaChapelle sztárfotós is jelezte, hogy a szóban forgó klipben nyolc fotóját véli felfedezni.