Horgas Eszter: "Én magam is katarzist éltem át"

Forrás: Horgas Eszter -
Horgas Eszter örökség zene tanítás kultúra fuvola
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Régóta tervezzük Eszterrel ezt a beszélgetést, hiszen mindig újabb és újabb csodát mutat a színpadon. Az interjú apropója lehetne a nyár végén bemutatott A Föld hangjai is, ám egy aktuális esemény még inkább siettette, hogy valóra váltsuk ezt a tervünket. Amit a fuvolaművész nem kért, mégis megkapott az élettől: Vukán György zeneszerző hagyatékának egyik örökösévé vált.

Évek óta ismerem Esztert, először egy televíziós műsorban mesélt meghívásomra válásáról, párkapcsolati csalódásáról, az "egyedülálló anya" gyereknevelési nehézségeiről. Mesélt olyan őszinteséggel és természetességgel, amilyet még nem nagyon tapasztaltam másoknál. Nem szépítette a saját felelősségét és nem túlozta el a volt párja hibáit sem. De levonta a tanulságokat. Tanult a tapasztalatokból, majd mindezt hétköznapi egyszerűséggel, drámai jelzők nélkül adta át másoknak.

Forrás: Horgas Eszter

Most az "átadás ideje" érkezett el az életében ismét. Az alkotás és előadás mellett a művészeti nevelés és tehetséggondozás még hangsúlyosabb szerepet kaphat az életében. És immár a forrás is adott lehet a nagyszabású terv megvalósításhoz: a világklasszis zeneszerző, Vukán György anyagi és szellemi öröksége, amelyet a fuvolaművész kifejezetten erre a célra szeretne felhasználni.

Szerinted eljutottál oda, amiről kislányként álmodtál?

Igen. És mégegyszer igen! Sőt, a zene olyan magasságokba repített, amiről álmodni sem mertem. Világsztárokkal dolgozhattam, alkothattam, léphettem színpadra közösen. 25 CD őrzi az emúlt évek munkáját, köztük egy olyan szólóalbum, amelyet Al Di Meolával készítettünk közösen, és amely két hét alatt lett platinalemez. Szinte minden évben kipattan valami új ötlet, amelynek a megvalósítása egyrészről hatalmas öröm, másrészt új utakat nyit a fuvolaművészetben.

Vagyis jól állsz a megvalósítással?

Azt gondolom, igen - mint alkotó és előadóművész -, mindenképp. Persze minden siker után egy kicsit megijedek, hogyan tovább. Ha ezen már túl vagyok, mi jöhet még, mit hoz majd elém az élet, lesz-e olyan hegycsúcs, amit még meghódíthatok. Túl egy sor csodán (2003 Carmen, 2005 Mária, 2006 Négy évszak, 2007 Charlotte, 2008 Ő és Carmen), valamint minden évben új és új bemutatókra került sor. Ez azonban csak az egyik területe az életemnek. Van egy másik, ami ugyanolyan fontos, mint maga az alkotás, ez pedig a tanítás. Régóta foglalkozom gyerekekkel: a Weiner Leó Zeneművészeti Szakiskola tanára vagyok, közel húsz éve. Mégis, csak mostanában érkeztem el oda, hogy tudatossá váltam: tudom, hogy ezzel feladatom van. Nemcsak néhány fuvolás gyerekkel való foglalkozás a jövőm, hanem egy olyan út, amely során az a feladatom, hogy minél több tehetséges gyerekhez juttassam el a művészetet, vagy segítsem azokat a gyerekeket, akik keresik önmagukban a művészetet. Idén nyáron negyedik alkalommal vagyok művészeti vezetője a Partitúra Összművészeti kurzusnak Balatonfüreden. Óriási lehetőség van ebben a képzési formában. Idén nyáron először vállalkoztunk arra, hogy nem gálaestet tartunk, ahol a különféle művészeti ágazatokban mutatják be a gyerekek a tudásukat, hanem egyetlen művön keresztül. Idén a Vörös Rébékre esett a választás - táncoltak, színészkedtek, zenéltek, festettek - magas szakmai színvonalon. Óriási sikerrel. Megdöbbentő volt, hogy alig tíz nap alatt milyen energiákat, tehetséget, szépséget, adni vágyást mutattak ezek a fiatalok. És mindez nem egy szerep betanulása volt, hanem megértés, átlényegülés, a kifejezésre való képesség felfoghatatlanul gyors fejlődése. Amikor a bemutatónk előtti este végigjátszották a darabot, alig tudtam megszólalni, sírtam a meghatottságtól. Én magam is katarzist éltem át.

Forrás: Horgas Eszter

Jól érzékelem, hogy van feladatod a művészi katarzissal?

Igen, mert ha van álom, ami még nem valósult meg, akkor az egy olyan összművészeti iskola - egy intézmény létrehozása, ahol a gyerekek nemcsak egy művészeti ágban fejlődhetnek, hanem egyszerre próbálhatják ki a tehetségüket több területen. Mozgás, képzőművészet, zene, színészet. Sőt az álom ennél is többről szól, mert a művészeti nevelés nemcsak a tehetség tesztelése, nemcsak a meglévő képességek csiszolása, hanem maga a művészet megértése és megélése. Mert a művészet arról szól, hogy ki vagyok én, miért választom azt a darabot, amit előadok, majd a megértésen túl arról, hogyan tudom (és nem technikailag) átadni a saját eszközeimmel a mondandómat. Így a kotta, a betűk, a hangok, a ritmikai képletek - csak vázlat. A művészet: érzékelés, megértés, tudatosság és üzenet. Ezt szeretném megtanítani a gyerekeknek száz- és százféle módon, és rávilágítani, az előadó dolga, hogy katartikus élményt adjon.

Ebbe a feladatba beletartozik a tehetséges gyerekek felkutatása is?

Ez állandó és nagyon örömteli feladat. Meglátni egy gyerekben azt a pluszt, amitől megdobban a szív. Azt hiszem, ebben elég jó is vagyok, érzékeny a gyerekekben rejtőzködő tehetségre. Hatalmas öröm előcsalogatni belőlük, ami még titok. Néha azonban azt is meglátom, ha rossz úton jár. Nem is olyan régen hívott egy anyuka, akinek a kislányát fuvolázni tanítottam, és elmondtam sokszor nekik, hogy ez nem a jó út: a kislánynak nem fuvolázni, inkább énekelnie kellene. Az anyuka most azért hívott, hogy elmondja, a kislánya milyen sikereket ért el énekesként. Egyébként édesapám (Horgas Béla - a szerk.) is érzékeny volt a tehetségre. Bennem is látta. Még csak 7-8 éves lehettem, mikor Cirfandli tündérről írt meséket. Az édesapám a mesebeli tündérben rajzolta meg a felnőtt Eszter életét, a szabadságvágyamat, a sikereket, a szárnyalásomat. De Polcz Alaine néni is látott bennem valamit, amire nagyon büszke vagyok. (A Mészöly Miklós-Polcz Alaine házaspár és Horgas Béla szoros barátságot ápolt - a szerk.) Amikor meghalt, felhívott egy fiatalember, a hagyatékának kezelője, hogy szeretne odaadni nekem valamit. Egy rajz volt, amin angyalkák tevékenykednek, és amit még én rajzoltam valamikor nyolcévesen Alaine-nek. Haláláig őrizgette.

Forrás: Horgas Eszter

Nem tudom megkerülni a kérdést, hogy az összművészeti neveléssel kapcsolatos terveidet az örökségből tudod majd megvalósítani?

Sok kérdést kapok az örökséggel kapcsolatban, és ha a válaszaimat tisztelik és a helyzetet is kellő tisztelettel járjuk körbe, akkor nem bánt a kérdés. Az igazság ugyanis az, hogy én régóta tudtam, Gyuri (Vukán György zeneszerző) azt tervezi, engem is megnevez örökösének. Azonban ha ilyenekről beszélt, akkor legyintettem, sőt rászóltam. Elsősorban azért, mert nem érdekelt az örökség, másrészt, mert számomra elképzelhetetlen volt, hogy ő egyszer csak nem él tovább. Soha nem hagytam, hogy végigmondja, hogy beavasson részletesen a terveibe. Aztán Gyuri meghalt, engem meg értesítettek, hogy ezt meg ezt örököltem. Tudod, mi volt az első reakcióm? A pánik. Mert abban a pillanatban éreztem, hogy ez valami irdatlan nagy feladat. Ez az örökség nem egy eltapsolható ajándék. Se én, se a gyerekeim ebbe "nem ülhetünk bele", itt egyetlen tisztességes, korrekt megoldás létezik: ha az örökség felhasználását szolgálatnak tekintem. Gyuri valamikor elindult egy úton, ezt az utat kell tovább egyengetnem. És igen, ha az örökség valóban "engem illet" majd, akkor annak minden fillérje ugyanúgy jótékony - általam művészileg eddig is támogatott - helyre kerülhet, ahogy a Máltai Szeretetszolgálat sem fog méltatlanul bánni az örökrészével. Az a szervezet szociális rászorultakon segít majd, én pedig a gyerekek művészeti nevelésére fogom fordítani a vagyont. Az már csak egy plusz információ, hogy az örökség nélkül is elégedett voltam, az összművészeti kurzust négy éve vezetem, és egy esetleges új intézmény létrejöttén már ötödik éve dolgozom. Nekem ugyanis nem fontos a pénz - ezt nem tudom, lehet-e úgy megfogalmazni, hogy ne sértse senki érzékenységét, de nekem tényleg nincsenek különösebb anyagi vágyaim. A pénz az életemben arról szól, hogy teremteni tudjak általa. Nem küzdök tárgyakért. A házamat sem azért szeretem, mert hú, de milyen ház, csak azért, mert az az otthonom, a családom otthona. Egyetlen tárgyhoz ragaszkodom csupán: a fuvolámhoz.

A Kultúrcsemege utolsó kérdése kulturális ajánló - milyen kulturális csemegéket ajánlasz nekünk?

Elsőként egy Centrál Színházban játszott darabot ajánlok, ez a kedvencek kedvence: Egy kutya különös esete az éjszakában. Ebben a darabban a főszerepet, egy autista fiút, Kovács Krisztián alakít. Nem tudok betelni a darabbal! Második ajánlatom egy könyv, Gárdos Péter: Hajnali láz című kötete, amely nem mindennapi szerelmes regény. Katarzist ígér minden lapja. Az utolsó ajánlat a Szerelmes Shakespeare című film, amit úgy jellemeznék, hogy abban a filmben azt csinálják, amit én a művészetben. De szívből ajánlom mindenkinek az összes Tarantino-filmet is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.