Bács Ferenc és Hűvösvölgyi Ildikó is a Kossuth-díjasok között

Oszvald Marika Bács Ferenc Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ünnepségen a Magyar Érdemrend különböző fokozatait harmincketten vehették át, tizenhárom művész kapott Kossuth-díjat, hatan megosztott Kossuth-díjban részesültek. Széchenyi-díjat tizennégyen, megosztott Széchenyi-díjat pedig hárman vehettek át. 

Idén március 15. alkalmából Áder János köztársasági elnök Kossuth-díjat a következőknek adta át:

ALBERT GÁBOR József Attila-díjas író, esszéista, szerkesztő a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja - kivételesen műfajgazdag prózaírói életműve, valamint jelentős írói-történészi munkája, különösen a 19. századi magyar történelem tekintetében kiemelkedő kutatói és tanulmányírói tevékenysége elismeréseként;

Forrás: MTI/Kovács Attila

BACHMAN GÁBOR Balázs Béla-díjas építész, designer - a hagyományt a modernitással ötvöző, a 21. század elvárásaira reflektáló és egyedi vizuális nyelvezetet kiérlelő alkotóművészi munkája elismeréseként;

BÁCS FERENC Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész - rendkívül sikeres színházi, televíziós és filmes pályafutása során kifinomult művészi eleganciával megformált alakításai, emlékezetes szinkronszerepei, valamint rendezői alkotómunkája elismeréseként;

Forrás: MTI/Zih Zsolt

BEDE-FAZEKAS CSABA operaénekes, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, a Győri Nemzeti Színház örökös tagja - az operairodalom leghíresebb szerepei mellett feledhetetlen zenés és prózai alakításokat is magába foglaló, hazánk színházi életét gazdagító művészi pályája elismeréseként;

GYÉMÁNT LÁSZLÓ festőművész, érdemes művész - kiemelkedő, különösen a fotó- és festőművészet ötvözésében páratlan alkotásokat kiérlelő művészi életműve elismeréseként;

HŰVÖSVÖLGYI ILDIKÓ színművész, a Madách Színház és a Turay Ida Színház művésze - zenés és prózai szerepekben egyaránt kiemelkedő, emlékezetes alakításokat magába foglaló művészi pályája elismeréseként;

Forrás: MTI/Zih Zsolt

KUNKOVÁCS LÁSZLÓ Balogh Rudolf-díjas fotóművész, néprajzkutató, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja - kiemelkedő, az alföldi életet és a pásztorhagyományokat megörökítő művészi pályája elismeréseként;

MEZEY KATALIN József Attila-díjas költő, műfordító, szerkesztő, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjak - általános emberi sorskérdéseket egyedülálló módon ábrázoló prózai alkotásai, valamint nagyhatású gyermekirodalmi és irodalomszervezői tevékenysége elismeréseként;

OSZVALD MARIKA Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész - a magyar operett ikonikus alakjaként nyújtott emlékezetes, a műfajt éltető alakításai, valamint páratlanul sikeres művészi munkája elismeréseként;

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

ÖKRÖS OSZKÁR cimbalomművész - a klasszikus és cigányzenei hagyományok ápolását és népszerűsítését szolgáló, világszerte népszerű előadóművészi pályája elismeréseként;

SAPSZON FERENC Liszt Ferenc-díjas karnagy, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola alapítója és művészeti igazgatója- több évtizedes kiemelkedő művészi tevékenysége, valamint a zenei nevelés érdekében végzett, kimagasló színvonalú munkája elismeréseként;

SZŐCS GÉZA József Attila-díjas és Babérkoszorú díjas író, költő, a Magyar PEN Club elnöke - az egyetemes magyar irodalmat erdélyi gyökereiből táplálkozó, egyedi stílusú művészetével gazdagító költői-írói alkotómunkája elismeréseként;

TOLCSVAY BÉLA gitáros, énekes, zeneszerző, szövegíró - rendkívül népszerű, az ősi magyar kultúra hagyományaiból és tradicionális hitvilágából építkező, egyedi stílusú és sokoldalú dalszerzői, előadóművészi pályája elismeréseként;

a Kossuth-díjat megosztva adományozta:

a HOT JAZZ BAND tagjainak, Bényei Tamás alapítónak és vezetőnek, valamint Bera Zsolt, Fodor László, Galbács István Tibor, Juhász Zoltán és Szabó Lóránt Hunor előadóművészeknek páratlanul sikeres, külföldön is nagyra értékelt, a tradicionális dzsessz autentikus megszólaltatására épülő előadóművészi tevékenységük, valamint a magyar könnyűzenei örökség ápolását szolgáló, értékőrző művészi munkájuk elismeréseként.

Hatalmas bukta Jennifer Lawrence és Bradley Cooper Serenájahttp://www.life.hu/kult/20150315-hatalmas-bukta-jennifer-lawrence-es-bradley-cooper-serena-cimu-filmje.htmlA Serena egy New York Times bestseller filmadaptációja, de a jelek szerint a filmváltozat olyan gyenge, hogy a mozikig se jut el.KultOrigoBergamóban nyert az Utóélet - Első helyen végzett a magyar játékfilmhttp://www.life.hu/kult/20150315-a-bergamo-nemzetkozi-filmfesztivalon-nyert-az-utoelet-zomboracz-virag-filmje.html A tradicionális 33. Bergamo Nemzetközi Filmfesztivál első díját nyerte el szombaton este Zomborácz Virág Utóélet című filmje. A nemzetközi játékfilmes versenyprogramban összesen hét alkotást versengett, s a közönség szavazatai alapján hirdettek nyertest. A győztes Utóélet a közönségdíjjal együtt járó, 5 ezer euró értékű BFM-Banca Popolare di Bergamo díjat is megkapta az elismeréssel. Az elismerést Pusztai Ferenc, a film producere személyesen vette át a tegnapi zárógálán. KultOrigoÜnnepi rendezvények március 15-én - Ezekre látogathatsz elhttp://www.life.hu/kult/20150315-unnepi-rendezvenyek-marcius-15-en.htmlOrszágszerte tartanak ünnepi rendezvényeket, családi programokat az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján. A fővárosban a Parlament előtti Kossuth Lajos téren Magyarország lobogójának felvonásával kezdődnek meg a központi ünnepségek. Kult--Egyedül is boldog Pogány Judit: "Mi nagyon viharosan éltünk Robival"http://www.life.hu/kult/20150312-egyedul-is-boldog-pogany-judit-kilenc-eve-valt-el-koltai-roberttol.htmlKilenc éve él férfi nélkül Pogány Judit. A színésznő azt állítja, remekül érzi így magát: energikus és boldog. Kult--Koós János: "Sok emlékem van, sok barátom hiányzik"http://www.life.hu/kult/20150310-koos-janos-daj-ka-margitrol-latinovits-zoltanrol-hofi-gezarol-latabar-kalmanrol-kabos-laszlorol.htmlHajdani barátairól, művészlegendákról emlékezett meg Koós János. KultOrigoChaplin-díjat vehet át Robert Redfordhttp://www.life.hu/kult/20150312-chaplin-dijat-vehet-at-robert-redford.htmlRobert Redford kapja idén a New York-i Lincoln Center Charlie Chaplinről elnevezett életműdíját. A rangos elismerést Barbra Streisand nyújtja át, aki az 1973-ban bemutatott Ilyenek voltunk című filmben volt Redford partnere.Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.