Slágerlisták élén az egy perc néma csend a menekültekért

Forrás: AFP/Robert Atanasovski -
forgalmazás Néma csönd tiltakozás csend produkció menekült szokatlan slágerlista webáruház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már megjelenése előtt internetes slágerlisták élére került az az egy perces néma csendet tartalmazó „dal", amelyet Raoul Haspel osztrák előadó dobott piacra azért, hogy az emberek „békés és csendes módon" fejezhessék ki az osztrák és az európai menekültpolitikával kapcsolatos elégedetlenségüket.

A 35 éves művész „száma” az előrendeléseknek köszönhetően már csütörtökön éllovas lett az iTunes zeneletöltő portál ausztriai slágerlistáján, holott azon csak pénteken kezdték meg a forgalmazását, és az élbolyba került az Amazon webáruház ausztriai popzenei eladási listáján is, ahol pedig csak augusztus 28-tól lesz elérhető.

Forrás: AFP/Robert Atanasovski

Schweigeminute (Traiskirchen) című szokatlan produkciójával a sokoldalú tehetségéről ismert osztrák művész „az osztrák menekültpolitika megrendítő csődje elleni békés, nyugodt” tiltakozásra hív fel és a bevételt teljes egészében a túlzsúfolt traiskircheni menekülttáborban élő, ezrével a szabad ég alatt éjszakázó migránsok támogatására ajánlja fel.

Raoul Haspel felháborítónak tartja, hogy „néhány percnyi autóútra Bécstől, ahol a világ egyik legjobb egészségügyi ellátása van, kisbabák a szabad ég alatt kénytelenek megszületni”. Mint mondta, azért választotta a „csendes tiltakozás” módját, mert „az egyre hangosabbá váló vitában, amelyben mindenkinek oly határozott véleménye van, meghallatlanok maradnak az érvek és a tiltakozások”, márpedig „akik a leghangosabban kiabálnak, azok a legkevésbé járulnak hozzá a megoldáshoz”.

Az egy perc néma csend 99 eurócentért tölthető le Ausztriában az iTunes és a Google Play Music online zeneáruházban, és 1,29 euróért az Amazon platformjáról.

Így élünk mi - fantasztikus és beszédes fotósorozat a civilizációs ártalmakrólhttp://www.life.hu/kult/20150820-igy-elunk-mi-fantasztikus-es-beszedes-fotosorozat-a-civilizacios-artalmakrol-steve-cutts-fotos.htmlA londoni művésznek igen éles a látása, jó a humora, és ügyes a keze.KultOrigoVége! Feloszlik az ország egyik legsikeresebb zenekara, a Carbonfools?http://www.life.hu/kult/20150820-feloszlik-az-orszag-egyik-legsikeresebb-zenekara-a-carbonfools-es-az-enekes-feher-balazs-kulfoldre.htmlA Carbonfools immár 12 éve meghatározó egyénisége a magyar zenei iparnak. Most azonban úgy tűnik, talán egy időre, talán végleg szétszélednek a tagok. Pihennek, gondolkoznak, sőt, azt is rebesgetik, hogy az énekes, Fehér Balázs külföldre költözik egy időre.KultPremier: itt a Fear the walking dead első jelenetehttp://www.life.hu/kult/20150820-premier-tt-az-amc-csatorna-fear-the-walking-dead-zombi-sorozat-elso-jelenete.htmlEzeknek a zombinak semmi közük nem lesz a The Walking Dead című sorozat zombijaihoz. KultA Grease 10 legjobb pillanatahttp://www.life.hu/kult/20150820-a-grease-10-legjobb-pillanata-a-magyarorszagi-musical-bemutato-kapcsan.htmlHa egy majd’ 30 éves musical dalaira a mai napig rázzák a popójukat bulikban az emberek, az azt jelenti: örökzöld klasszikusról van szó, és ez nem csak a zenére, de a filmre is igaz. Összegyűjtöttük a valaha egyszer, valaki által itthon Pomádénak elkeresztelt Grease legemlékezetesebb momentumainak tízes listáját. Kult--Végre! Jön a Némo nyomában folytatása!http://www.life.hu/kult/20150820-vegre-jon-a-nemo-nyomaban-cimu-mesefilm-folytatasa.htmlÚjra a filmvásznon Némo, az apró bohóchal. Legújabb kalandjai egy évvel azután kezdődnek, hogy az első rész véget ért.KultOrigoA 10 legjobb idézet Marilyn Monroe-tólhttp://www.life.hu/kult/20150820-a-tiz-legjobb-idezet-marilyn-monroetol-szerelemrol-szeretetrol-penzrol-csillogasrol.htmlMarilyn Monroe, azaz Norma Jeane amerikai énekesnő, Golden Globe-díjas színésznő és szexszimbólum. Minden nő példaképe. Ezúttal összeszedtük nektek a 10 legjobb idézetet tőle. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.