A Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma idén is 10 kategóriában nevezte meg a díj jelöltjeit. A 30 kiválóság között idén is olyan művészek, sportolók, illtve a tudományos élet, a népművelés, az oktatás és a sajtó képviselői szerepelnek, akik munkásságukkal kiérdemelték a legkiválóbbaknak járó elismerést.

Az egyes kategóriák legjobbjait ugyancsak a kuratórium választja ki, akik a Primissima cím mellett komoly anyagi elismerésben, 5 millió forint jutalomban részesülnek. Emellett a korábbi éveknek megfelelően idén is SMS szavazással dől el, ki lesz a közönségdíjas. Íme, a jelöltek: 

Magyar irodalom Kodolányi Gyula, költő, esszéista
Marosi Gyula, író, dramaturg
Oravecz Imre, költő, író, műfordító

Magyar színház- és filmművészet Börcsök Enikő, színművész
Máté Gábor, színművész, rendező
Sándor Pál, rendező

Magyar képzőművészetCsáji Attila, képzőművész
Károlyi Zsigmond, festőművész
Vojnich Erzsébet, festőművész

Magyar tudományCsíkszentmihályi Mihály, pszichológus, egyetemi tanár
É. Kiss Katalin, nyelvész
Dr. Stépán Gábor, gépészmérnök, egyetemi tanár

Magyar oktatás és köznevelésCsapó Benő, oktatáskutató, egyetemi tanár
Dr. Gyarmathy Éva, klinikai és nevelés lélektani szakpszichológus
Petőfi Irodalmi Múzeum

Magyar építészet és építőművészetBenczúr László, okleveles építészmérnök
Dévényi Tamás, okleveles építészmérnök, belsőépítész
Tomay Tamás, okleveles építészmérnök

Magyar sajtóHajdú B. István, sportújságíró
Stumpf András, újságíró, publicista
Vinkó József, újságíró, dramaturg, műfordító

Magyar sportKásás Tamás, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó
Keleti Ágnes, ötszörös olimpiai bajnok tornász
Taróczy Balázs, teniszező

Magyar népművészet és közművelődésIfjú Csoóri Sándor, népzenész, zenetanár
Fonó Budai Zeneház
Levente Péter - Döbrentey Ildikó, közösségalkotó társak

Magyar zeneművészetBaráti Kristóf, hegedűművész
Budapest Klezmer Band
Kovács János, karmester

„A díjjal nem csupán elismerésünket kívánjuk kifejezni, hanem azt reméljük, hogy társadalomformáló erővel is bír, inspirációt és példamutatást ad a minél magasabb szintű teljesítményhez.” – mondta Dr. Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának elnöke. 

A szárnyaikat bontogató fiatal tehetségeket is jutalmazza az alapítvány: Junior Prima díjat kiemelkedő teljesítményt nyújtó, harminc év alatti fiatalok kapnak. A Junior Primák jutalma 2 millió forint.