Harkányi Endre: "Ha ezt a kevés pénzt nem éri meg, hogy tagja legyek a Vígnek, akkor rendben van"

Forrás: MTI -
Harkányi Endre Eszenyi Enikő Vígszínház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Blikk arról ír, hogy pert fontolgatott Harkányi Endre, amikor kiderült, a Vígszínház vezetése csökkentett fizetéssel járó új szerződést akar adni neki. Később úgy döntött, mégsem tereli jogi útra az esetet, ugyanis a felmondása ellenére még munkakapcsolatban áll az Eszenyi Enikő vezette intézménnyel.

"Nagyon nem érzem jól magam, amiért így kell búcsúznom az intézménytől, ahol sok évtizedet eltöltöttem"mondta a Blikknek a Kos­suth-díjas színművész a hétfő esti Gundel Művészeti Díj díjátadóján. A napilap állítása szerint a színész külön megkérte a rendezőket, nehogy véletlenül Eszenyi Enikő mellé kelljen ülnie, aki történetesen a díjakat odaítélő kuratórium egyik tagja.

Forrás: MTI

"Szomorú vagyok, mert az ott eltöltött évek alatt érdemeltem ki az összes díjamat, köztük a Gundel-díjat is. Az igazat megvallva egyébként jogukban állt a fizetéscsökkentés, mert nyolcvan előadásra szólt a szerződésem, és nem teljesítettem, csak hatvanhetet. Ugyanakkor közel a felére akarták levenni a béremet, ami a színészeknél köztudottan amúgy sem magas. Rá­adásul az Előadóművészek Szövetségénél van olyan előírás, amely védi a művészeket az ehhez hasonló esetekben. Amikor ezt megemlítettem Eszenyinek, azt mondta, ez rám nem vonatkozik, mert nyugdíjas vagyok. Ha ezt a kevés pénzt nem éri meg, hogy tagja legyek a Vígnek, akkor rendben van. Eljátszom a szerepeimet, de mást nem vagyok hajlandó. Határozatlan időre szóló szerződésem van, ebbe bele lehetne jogilag kötni" - nyilatkozta Harkányi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.