Nemes Jeles László: "Ha Spielbergnek nem tetszene a Saul fia, az fájna!"

Fotó: Pozsonyi Janka -
rendező film Steven Spielberg Nemes Jeles László Saul fia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Most szombaton 68. alkalommal osztották ki az amerikai rendezők céhének díjait (Directors Guild Of America Awards), és az idén alapított "legjobb első filmes rendezés" díjáért a Nemes Jeles László is a jelöltek között volt a Saul fiá-ért. 

A díjat Steven Spielberg adta át, aki kétszeres csúcstartónak számít a DGA-ban: őt jelölték a legtöbbször (tizenegyszer), és ő kapta meg a legtöbbször a díjat (háromszor).Tehát a körülmények adottak voltak ahhoz, hogy a legendás rendező végre mondhasson valamit a Saul fiá-ról, ez viszont sajnos nem történt meg - írja az Origo.

Nemes Jeles László Fotó: Pozsonyi Janka

Ha Spielberg megnézné, és azt mondaná, hogy ez egy darab szar, akkor az biztosan fájna

- mondta még Cannes-ban az Origónak Nemes Jeles László, aki a München magyarországi forgatásán már dolgozott együtt a világhírű kollégájával. A szervezet 16 ezer tagja által megszavazott díjat nem a magyar rendező, hanem Alex Garland kapta az Ex Machina című robotos sci-fi rendezéséért.

Magyar siker! Oscar-díjra jelölték a Saul fiát

A Golden Globe után újabb szakmai elismeréssel lehet gazdagabb a magyar alkotás. A 2016-os Oscar-díjkiosztó február 28-án lesz a hollywoodi Dolby Theatre-ben, a gálát Chris Rock amerikai komikus fogja vezetni.
A 12 legjobb idézet a szerelemről http://www.life.hu/kult/20160107-a-12-legjobb-idezet-a-szerelemrol-szerelemes-filmekbol.htmlAz összebújós, romantikus filmek telis-tele vannak alapigazságokkal a szerelemről. Íme, a mi kedvenceink - természetesen a teljesség igénye nélkül. Kult--A Trónok harca szexi sztárjából ápolónő lett http://www.life.hu/kult/20160205-emilia-clarke-es-sam-claflin-egymasra-talaltak-a-filmvasznon-lebenult-ferfi-es-az-apoloja.htmlEmilia Clarke és Sam Claflin egy romantikus sztorival robban be hamarosan a mozivásznakra. Az előzetes láttán már most elmorzsoltunk néhány könnycseppet! Kult--Óriásit hibázott Kurt Russell: Kiakadtak az internetezők! http://www.life.hu/kult/20160207-quentin-tarantino-uj-filmjeben-kurt-russell-gitart-tort-nem-kellett-volna-antik-hangszer-volt.htmlTarantino legújabb filmjében egy pótolhatatlan, antik hangszer is használhatatlanná vált. A fejvadászt játszó Kurt Russell nagy lelkesedésében ripityára tört egy gitárt, mely már több mint 145 éves volt, és a Martin Guitar Múzeum adott kölcsön. Kult--Ezekkel a filmekkel száll harcba a Saul fia az Oscar-díjért http://www.life.hu/kult/20160115-oscar-dij-verseny-saul-fia-nezd-meg-a-tobbi-jeloltet-veluk-versenyez-a-magyar-csapat.htmlHuszonhét év után ismét Oscar-jelölt egy magyar film! Az öröm mellett persze elindultak a találgatások is, hogy vajon a legjobb idegen nyelvű film kategória többi jelöltje mekkora eséllyel indul Nemes Jeles László művével szemben. Most segítünk, hogy kicsit jobban megismerd őket! Kult--Filmkritika: Saul fia - magyar suttogások szűrődnek ki a bábeli zűrzavarbólhttp://www.life.hu/kult/20160122-filmkritika-saul-fia-cannes-nagydijas-golden-globe-dijas-film-amit-oscar-dijra-is-jeloltek.htmlEmber az embertelenségben. Istók Levente kritikája. KultOrigoNémetország elhallgatja a Saul fia sikerét - Kivágják a hírekből! http://www.life.hu/kult/20160118-nemes-jeles-laszlo-nem-kiabalja-el-az-oscart-a-saul-fia-a-vilagsiker-kuszoben.htmlA magyar rendező rendkívül büszke a Saul fiára, és bár nagyon szeretné, nem akarja elkiabálni az Oscar-díj győzelmét. Bár világszerte imádják a filmet, vannak országok, ahol kifejezetten kevés visszhangot kapott a produkció. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.