Victor Hugo legnagyobb klasszikusát, azaz a Nyomorultakat több tucatszor filmesítették már meg, és ebből jó néhányszor igazi világsztárok játszották a főbb szerepeket, így Jean Valjean központi figuráját is. A leghíresebbekből válogattuk a videós összeállításunkat, Jean Gabintől Belmondón át Hugh Jackmanig. 

Jean Gabin (1958) 

Évtizedeken át ez a nagyszabású, a könyvhöz hűséges, francia szuperprodukció volt „A” filmes Nyomorultak, és ennek révén Jean Gabin Jean Valjean első számú megtestesítője. A szerep mondjuk amúgy is illett rá: robusztus alkata, markánsan férfias, mégis jóságos arca, „egyszerű népi hős” imidzse mintha predesztinálta volna erre a feladatra. 

Lino Ventura (1982) 

Mondjuk ki: a Nyomorultak egy nagyon-nagyon hosszú regény. És még az átlagos méretű regények is meghúzandónak szoktak bizonyulni egy-egy mozifilmhez, így nem csoda, hogy például ez az 1982-es, francia feldolgozás a maga ragaszkodásával az eredeti cselekményhez 3 óra 40 perces. Mármint a mozis verzió, mert később készült belőle egy tévés, részekre szabdalt változat, amit már összesen 4 órásra bővítettek. A főszerepet pedig nem francia, hanem olasz színész játszotta: a Gabinhez hasonlóan férfiasan megviselt képű, keménykötésű Lino Ventura. 

Jean-Paul Belmondo (1995) 

Ha már keménykötés: Belmondóról tudjuk, hogy bokszoló is volt a színészkedés előtt, és ezt a tapasztalatát kiválóan tudta kamatoztatni ebben a filmben, ahol kiöregedett bokszolót alakított. Már ebből is sejthető, hogy ez egy szabadabb feldolgozás: a második világháború idején játszódik, ahol a főhős épp egy francia zsidó családot menekít, és közben Hugo regényét olvassa. Ami kísértetiesen rímel az ő helyzetükre. 

Liam Neeson (1998) 

Persze Hollywood is többször lecsap egy ilyen értékes alapanyagra (1935-ben még Oscar-jelölt amerikai mozifilm is készült belőle), de pont az 1998-as feldolgozás előtt évtizedekig nem, így hát ideje volt egy jó kis Nyomorultaknak álomgyári sztárokkal is. Claire Danes, Toby Jones, Geoffrey Rush, Uma Thurman – és Jean Valjean szerepében Liam Neeson, mert ezt a szerepet széles orrú férfi színésznek kell játszania. 

Gérard Depardieu (2000) 

Gérard Depardieu lassan már nemzeti intézmény Franciaországban, gazdag pályafutása alatt a francia irodalom szinte minden jelentős drámai szerepét eljátszotta – pont Jean Valjean maradt volna ki? Ebben az európai koprodukcióban készült miniszériában ráadásul olyan sztárok voltak a partnerei, mint John Malkovich, Christian Clavier, Charlotte Gainsbourg vagy Jeanne Moreau. A négy, egyenként másfél órás epizód pedig ebben a tévés formátumban még a teljes történet elmeséléséhez is elég volt. 

Hugh Jackman (2012) 

1980 óta musicalváltozat is létezik a Nyomorultakból, Párizsban született meg, de aztán London és Amerika színpadait is gyorsan meghódította, és folyamatosan játsszák máig világszerte. A legutóbbi Nyomorultak-mozifilm pedig ezt a musicalt vette alapul, így dalolnak benne a hollywoodi sztárok rendesen, és olyan sikeresen teszik, hogy három Oscart is összehoztak vele a filmnek. Speciel pont Hugh Jackman nem kapott Jean Valjean eljátszásáért, de egy jelölés összejött, megérdemelten!