Ahogyan 2016-ban, úgy idén is részt vett Győrfi Pál és felesége a Magyar Állami Operaház rendezvényén, amelyet idén Háry Estélynek neveztek el.
Az OMSZ szóvivője és szép felesége kedvelik a nagyszabású összejöveteleket, így idén is ellátogattak az operaház estélyére. Annál is inkább, mert Győrfi Pál köztudottan igazi operarajongó, idén pedig az árverésből befolyt összeget a mentőszolgálat javára kínálták fel. A licitálók idén abban a tudatban emelgethették a tárcsáikat, hogy az árverésből befolyt összeg az OMSZ munkáját segíti majd.

A pár mellett tavaly sem mentünk el szó nélkül, Győrfi felesége, Adrienn akkor is csodaszép volt. Karcsú, törékeny alakját mindkét évben gyönyörűen hangsúlyozta ruhája - ha nem tudnánk, el se hinnénk, hogy már három gyerek édesanyja.

A pár néhány hete a Story gálán is megjelent:
