Hasfelmetsző Jack kutatás bizonyíték
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy tűnik, hogy az amerikai krimiíró, Patricia Cornwell rájött arra, hogy ki volt Európa legismertebb és legrejtélyesebb gyilkosa, Hasfelmetsző Jack.

A hatvan éves írónő azt állítja, hogy Hasfelmetsző a kora egyik legsikeresebb festőművésze, Walter Sickert volt. Ezt a lehetőséget már korábban is boncolgatta Cornwell, de most újabb bozonyítékokkal tudja alátámasztani állítását. Azt mondja, a festő egyik levelére hivatkozva, hogy az áldozatok száma jóval több, mint öt, legalább egy tucat nőt ölt meg Hasfelmetsző Jack, de akár húsznál többször is gyilkolhatott - írja a DailyMail. Az írónő szerint a gyilkos gyerekeket is bántott, megcsonkította és kibelezte őket.

Walter Sickert Forrás: Wikipedia


Az írónő nyomozásának legújabb fejleményeit egy könyben foglalta össze, amelynek a Hasfelmetsző: Walter Sickert életének titkai címet adta. Dokumentum-regényében eddig soha nem látott leveleket hasonlít össze: Hasfelmetsző és Walter Sickert kézírása között meggyőző az egyezés. Egyik levelében a festő azt is bevallotta egyik barájának, hogy nem bánt meg semmit, és emberhúst is evett. Patricia Cornwell Sickert összes festményét is megvette, melyeket DNS-teszteket végeztetett. Azt állítja, hogy a művek is bizonyítják a férfi bűnösségét.

A Disney nem hajlandó megvágni A szépség és a szörnyetegethttp://www.life.hu/kult/20170316-nem-vagja-ki-a-disney-a-melegjelenetet-a-szepseg-es-a-szornyetegetbol.htmlA Walt Disney filmstúdió elutasította, hogy kivágják a malajziai hatóságok által kifogásolt melegjelenetet A szépség és a szörnyetegből, és úgy döntött, hogy inkább lemond a forgalmazásról a délkelet-ázsiai országban. KultOrigoFrenreisz Károly elérzékenyült a Kossuth-díjtólhttp://www.life.hu/kult/20170315-frenreisz-karoly-kossuth-dijat-kapott.htmlMárcius 15-én Kossuth-díjat kapott többek között Nagy-Kálózy Eszter, Sass Sylvia és Tahi Tóth László is. A színész sajnos kórházban van, így helyette a felesége vette át a kitüntetést, aki exkluzív interjút adott a Life.hu-nak. És így tett Frenreisz Károly is. Kult--Megszólalt Tahi Tóth László feleségehttp://www.life.hu/kult/20170315-tahi-toth-laszlo-felesege-a-kossuth-dijrol.htmlMárcius 15-én Kossuth-díjat kapott többek között Nagy-Kálózy Eszter, Sass Sylvia, Frenreisz Károly és Tahi Tóth László is. A színész sajnos kórházban van, így helyette a felesége vette át a kitüntetést. KultFotó: Mudra László - OrigoJeremy Irons is megjelent a Kincsem premierjénhttp://www.life.hu/kult/20170315-jeremy-irons-megjelent-a-kincsem-premierjen.htmlAz Oscar-díjas Jeremy Irons is megnézte a magyar csodalóról szóló romantikus kalandfilmet a kedd esti díszbemutatón. Jennifer Lawrence-t azonban hiába hívták.Kult--Reméljük, hogy Hujber Ferivel nincs nagy bajhttp://www.life.hu/kult/20170315-herendi-gabor-rendezo-a-hujber-ferencrol.htmlA Valami Amerika rendezője, Herendi Gábor elkészítette minden idők legdrágább magyar filmjét, a csodaló feldolgozást, Kincsem történetét. A rendező a mozi díszbemutatóján mesélt a Life.hu-nak a filmről, valamint nem kerülte ki azt a kérdést sem, hogy mit szól Hujber Feri ámokfutásához. KultFotó: Mudra László - OrigoMa töltené be 94. életévét Diane Arbus: Fotók! http://www.life.hu/kult/20170314-ma-lenne-94-eves-diane-arbus.htmlA híres amerikai fényképész ma ünnepelné a 94. születésnapját. A neves nap alkalmából bemutatjuk a művésznő leghíresebb fotóit. Kult--




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.