Presser Gábor koncertet ad az Arénában ősszel

koncert Presser Gábor Aréna
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagyon boldogok Presser Gábor rajongói: a zenész bejelentette nagykoncertjének időpontját. 

Jeles nap ez a mai: 45 évvel ezelőt mutatták be a Vígszínházban a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt. Ez volt Presser első színházi bemutatója. Ennek apropóján jelentette be őszi nagykoncertjét is, amit október 6-án, az Arénában rendeznek majd. A rajongók nagy örömmel fogadták a hírt, rengetegen biztosították Pressert, hogy ott lesznek.

"1973 március 3.
Ma negyvenöt éve, hogy a Vígszínház bemutatta a "Képzelt riport..."-ot.

Ez az est volt életem első színházi bemutatója, egy új világ nyílott előttem, új lehetőséget kaptam távolabbra (is) elcsavarogni az általam addig ismert csapásokról.
Akkor azon nem gondolkodtam, egyáltalán eltart-e majd a színházi jelenlétem a szezon végéig, nemhogy négy és fél évtized hosszan.
Nincs olyan év, hogy a "Képzelt riport"-ból ne születnének újabb és újabb előadások, a 45 évvel ezelőtti bemutató óta a mai napig játszák színházak, utazó - diák - és amatőrtársulatok.
Újabb elgondolások, újabb értelmezések, újabb viták.

Ebben a naptári évben véletlenül egy csomó évfordulóhoz érek, (már megtörtént "A padlás" bemutatójának 30-ik születésnapi ünneplése), de ahogy a mai 45 éveset, a többit sem kell feltétlenül túl komolyan venni.
(Ezekről a következő részben.)

Viszont arra gondoltam, hogy egy nemrég jött felkérést viszonylag hirtelen elfogadva az 1507. számú koncertemet október 6-án az Arénában tartom meg.

A tervezgetésnek még nagyon az elején tartok, de azt már biztosan tudom, hogy a szakmában eltöltött több, mint ötven év, a többszáz dal, és az évtizedek alatt kötött zenészbarátságok egyszerre teszik látszólag könnyűvé, de valójában nagyon is bonyolulttá a műsor összeállítását.

A legközelebbi alkalommal mesélek erről még egy kicsit, meg arról is, miért lesz az októberi az 1507. számú koncert" - írta Presser a Faebookon.

Lezárult a Presser Gábor - Kanye West ügy http://www.life.hu/sztarok/20170324-veget-ert-a-pereskedes-presser-gabor-es-kanye-west-kozott.htmlMár évek óta húzodik egy bizonyos jogdíjjal kapcsolatos ügy a két zenész között, de úgy tűnik végre egy életre pontot tehetünk a történet végére. TV + Sztárok--Presser Gábor: „A munka elvett valamit az életemből”http://www.life.hu/sztarok/20151204-presser-gabor-sosem-volt-nosulos-tipus-a-sok-munka-elvett-dolgokat-az-eletebol.htmlA legendás magyar zenész a mai napig nem nősült meg, és gyermeke sem született. Elmondása szerint sok mindent fel kellett áldoznia ahhoz, hogy sikeres előadó váljon belőle. TV + Sztárok--Presser Gábor: "Somló Tamás halála után zenekarunk többé nem lép fel"http://www.life.hu/news/20160904-presser-gabor-az-lgt-neveben-mondta-hogy-somlo-tamas-halala-utan-nem-lepnek-fel-tobbe.htmlSzívbemarkoló üzenetet tett közzé Facebook-oldalán Presser Gábor.NewsOrigoPresser Gábor: "Ma éjjel elment Somló Tamás. Vacakabb lett a világ"http://www.life.hu/news/20160719-presser-gabor-meghato-uzenetben-emlekezett-meg-somlo-tamasrol.htmlPresser Gábor közel 50 éve jó barátságot ápolt zenésztársával, Somló Tamással, akit 68 éves korában, évek óta tartó betegség után keddre virradóra érte a halál. A legendás művészre megható szavakkal emlékezett az LGT billentyűse. NewsFotó: Szabó Gábor - OrigoPresser Gábor nyilatkozott a 700 milliós Kanye West-perrel kapcsolatbanhttp://www.life.hu/news/20160523-presser-gabor-nyilatkozott-a-700-millios-kanye-west-perrel-kapcsolatban.htmlTovábbra is folyatódik a Gyöngyhajú lány című dal miatt indult 2,5 millió dolláros pereskedés, amit Presser Gábor indított Kanye West ellen. Presser nemrég megszólalt az ügyben. News--Presser Gábor kipróbálta a füvethttp://www.life.hu/news/20150417-presser-gabor-szivott-mar-fuvet.htmlPresser Gábor Friderikusz Sándornak vallott őszintén arról, hogy fiatalkorában kipróbálta a marihuánát. News

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.