Tahi Tóth László igyekezett titkolni halálos betegségét, de volt, aki sejtette a tragédiát

agydaganat halál műtét orvos tragédia rák (betegség) kórház Tahi Tóth László
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Eltitkolta súlyos betegségét Tahi Tóth László. A színész február 22-én hunyt el, nemrégiben agyműtéten is átesett.

Egy évvel ezelőtt lett rosszul a színpadon Tahi Tóth László, aki február 22-én hunyt el otthonában. Pár héttel ezelőtt a Vígszínházból vitték kórházba, ekkor már nagy volt a baj, a színész mégsem akart kórházban maradni, otthonában szeretett volna meghalni. Mint megírtuk, orvosai ekkor már csak fájdalmát tudták csillapítani.

A színész nem akarta, hogy tudják, milyen súlyos az állapota Fotó: Mudra László - Origo

Úgy tűnik, a színész egészségi állapotáról nem beszélt pályatársainak. A Story magazinnak Balázs Péter azt mondta, hogy a 2016-osz szilveszteri gálára is elhívta a színészt, ám már a próbákra sem tudott elmenni, mindössze üzenetett küldött, hogy beteg. Nem sokkal azután pedig megoperálták az agyát.

Oscar 2018: a gála legemlékezetesebb pillanata Frances McDormand beszéde volthttp://www.life.hu/kult/20180305-az-oscar-gala-legemlekezetesebb-pillanata-frances-mcdormand-beszede-volt.htmlFrances McDormand a legjobb női főszereplőnek járó díj nyerteseként intézett beszédet a közönséghez. Ez lett az Oscar-gála legemlékezetesebb pillanata. Kult--Íme, a 2018-as Oscar-gála nyerteseihttp://www.life.hu/kult/20180305-ime-a-2018-as-oscar-gala-nyertesei.htmlVéget ért a 2018-as, vagyis a 90. Oscar-gála. Nagy meglepetés senkit nem ért, a magyar filmnek azonban ezúttal nem sikerült díjra váltania a jelölését. Az idegen nyelvű film kategóriájában a chilei A Fantastic Woman nyert, de nincs miért búslakodni, csodálatos eredmény már az is, hogy a Testről és lélekről a legjobb 5 közé jutott. A nagy kategóriák többnyire papírforma szerint alakultak, egyetlen produkció sem tarolt: szétszórták a díjakat. Lássuk, kik lettek gazdagabbak idén szobrocskákkal. Kult--Oscar 2018: a legjobb film A víz érintése letthttp://www.life.hu/kult/20180305-oscar-2018-a-legjobb-film-a-viz-erinteselett.htmlAz Oscar-gála leginkább várt díja a legjobb filmnek járó elismerés, melyet idén, a 90. díjátadón A víz érintése kapott. A szobrocskát idén is Warren Beatty és Faye Dunaway adta át, ezúttal hiba nélkül sikerült kihirdetni a győztest. KultOrigoOscar 2018: A legjobb női főszereplőnek járó díjat Frances McDormand kaptahttp://www.life.hu/kult/20180305-oscar-2018-a-legjobb-noi-foszereplonek-jaro-dijat-frances-mcdormand-kapta.htmlA legjobb női főszereplőnek járó díjat Frances McDormand nyerte a Három óriásplakát Ebbing határában című filmben nyújtott alakításáért. Kult--Oscar 2018: Gary Oldman kapta a legjobb férfi főszereplőnek járó díjathttp://www.life.hu/kult/20180305-oscar-2018-gary-oldman-kapta-a-legjobb-ferfi-foszereplonek-jaro-dijat.htmlA legjobb férfi főszereplőnek járó díjat Gary Oldman nyerte A legsötétebb órában nyújtott alakításáért: ez élete első aranyszobra. Kult--Oscar 2018: a legjobb női mellékszereplő Allison Janney lett az Én, Tonyábólhttp://www.life.hu/kult/20180305-oscar-2018-a-legjobb-noi-mellekszereplo-allison-janney-lett-az-en-tonyabol.htmlA Tonya Harding korcsolyázónő pályafutásáról szóló film mellékszereplője, Allison Janney nyerte meg a legjobb mellékszereplőnek járó díjat. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.