A Szegedi Nemzeti Színház ezen a nyáron öt művésztől vett végső búcsút

Forrás: Thinkstock -
halál Szegedi Nemzeti Színház Ádám Tamás Székhelyi József
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Szegedi Nemzeti Színháznak idén nyáron sok művészétől kellett búcsút vennie: öten távoztak az élők sorából.

A Szegedi Nemzeti Színháznak sokszor kellett kitűznie az elmúlt időszakban a fekete zászlót, sajnos egymás után távoztak a nagyszerűbbnél nagyszerűbb művészek a teátrumból. A Família Kft. Szép Károlyának, vagyis Ádám Tamásnak a halálával együtt összesen 5 művésztől kellett elbúcsúzniuk - írja a Bors. Ádám Tamást 66 évesen érte a halál teljesen váratlanul.

Öt művésztől vett búcsút a színház "Forrás: Thinkstock "

Július 11-én Gyuris Imrétől kellett végső búcsút venniük, aki a színház énekkarának a tagja volt már négy évtizede. 62 évesen egy rövid betegség után érte a halál. Azután Székhelyi Józsefet búcsúztatták, aki augusztus 22-én adta fel a tüdőrák elleni harcot. Augusztus 26-án Albert László díszítőfestő, díszítőszobrász távozott az élők sorából. Augusztus 29-én, 62 éves korában pedig, az énekkar egy másik tagja, Ördögh József is elhunyt.

Szétszórták a dán királynő férjének hamvait, aki nem akart hitvese mellé temetkeznihttp://www.life.hu/kult/20180909-szetszortak-a-dan-kiralyno-ferjenek-hamvait-aki-nem-akart-hitvese-melle-temetkezni.htmlVégakaratának megfelelően részben a tengerbe szórták, részben egy királyi kastély parkjában helyezték el Henrik hercegnek, Margit dán királynő februárban elhunyt férjének hamvait.Kult--Rövid betegség után elhunyt Peter Benson angol sorozatszínészhttp://www.life.hu/kult/20180909-rovid-betegseg-utan-elhunyt-peter-benson-angol-sorozatszinesz-fekete-vipera-sztarja.htmlPeter Benson, a Fekete Vipera című sorozat sztárja csütörtökön hunyt el, rövid betegség után.Kult--Meghalt Burt Reynoldshttp://www.life.hu/kult/20180906-meghalt-burt-reynolds.htmlBurt Reynold haláláról a TMZ számolt be. A lap úgy tudja, a színész szívrohamot kapott.Kult--Kisfiai rajzait színezi újra az édesapa: galériahttp://www.life.hu/kult/20180906-kisfiai-rajzait-szinezi-ujra-az-edesapa.htmlFolytatta „munkásságát" az az édesapa, aki gyermekei rajzait eleveníti meg. KultOrigoMagyarország jön sokak kedvence, Terence Hillhttp://www.life.hu/kult/20180906-magyarorszag-jon-sokak-kedvence-terence-hill.htmlNehezen lehet olyat találni, aki ne nézett volna már meg életében legalább egy olyan filmet, melyben Bud Spencer és Terence Hill szerepel. Hill pedig most Magyarországra látogat, hogy új filmjét népszerűsítse és magyar rajongóival találkozzon. KultOrigoFreddie Mercury ma ünnepelné 72. születésnapját, film készül rólahttp://www.life.hu/kult/20180905-freddie-mercury-ma-unnepelne-72-szuletesnapjat-film-keszul-rola.htmlA Zanzibáron született énekes, Freddie Mercury szerdán ünnepelné 72. születésnapját. A Queen együttes frontembereként meghódította a világot, ő az AIDS betegség egyik leghíresebb áldozata. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.