Elhunyt Francis Lai, a Love Story című film Oscar-díjas zeneszerzője

Oscar-díj Francis Lai Love Story
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhunyt Francis Lai francia filmzeneszerző, aki olyan szerzeményivel vált világhírűvé, mint a Claude Lelouch Egy férfi és egy nő című filmjéhez vagy a Love Story című romantikus filmhez komponált dallamai.

A 86 évesen eltávozott Francis Lai halálhírét a nizzai polgármester, Christian Estrosi közölte szerdán. Twitter-üzenetében Nizza nagyszerű zenészeként és zeneszerzőjeként méltatta Lai-t, aki 1932-ben született a Cote d'Azurön fekvő városban.

Az autodidakta zenész Bernard Dimey költő és énekes mellett kezdte zeneszerzői pályafutását: együtt írtak dalokat a korszak olyan sztárjainak, mint Edith Piaf, Juliette Gréco vagy Yves Montand. Az Edit Piaf számára komponált első szerzeménye a Le droit d'aimer volt. De karrierjében a Claude Lelouch filmrendezővel való két évvel későbbi, 1965-ös találkozás hozott igazán nagy fordulatot. A rendező Egy férfi és egy nő című filmje, amelyhez ő szerezte a híres "Sabadabada"-számot, elnyerte a cannes-i Arany Pálmát, forgatókönyvét pedig Oscarral is jutalmazták. A népszerű dalt később több mint kétszázszor dolgozták fel.


"Francis csupa szív ember volt, aki nem volt képes kétszínűségre. Zenéi sohasem voltak egyszerűek, de mindenkit megérintettek" - emlékezett a zeneszerzőre a színésznő Nicole Croisille, aki az Egy férfi és egy nő több számát énekelte a filmben.
Claude Lelouch összes filmjéhez - köztük az Egy férfi, aki tetszik nekem, A csibész, Egy másik férfi és egy másik nő című alkotásokhoz is - Lai komponálta a zenét, de a nevéhez fűződik a Felforgatókönyv, az Álljon meg a nászmenet! és a Ház a tónál című filmek zenéje is. Lai mostanában a Lelouch Egy férfi és egy nő című kultfilmjének folyatásához készülő zenén dolgozott.

A Love Story című szerelmesfilm zenéjéért 1970-ben elnyerte az Oscar-díjat. A filmben elhangzó Where Do I Begin című számot Mireille Matthieu is elénekelte. "Nagyon szomorú vagyok, együttérzek a feleségével és gyermekeivel. Nagyon fog hiányozni a zenéje, de mindig velem maradnak dallamai" - mondta el az AFP-nek az énekesnő, akinek mintegy negyven dalt írt Lai.


A zeneszerző több mint száz filmzenét komponált, és hatszáznál is több sanzon fűződik a nevéhez.
A cannes-i filmfesztivál korábbi igazgatója, Gilles Jacob üzenetében kiemelte, hogy Lai dallamainak "igazi sármja volt, akárcsak neki magának". Pierre Lescure, a fesztivál jelenlegi igazgatója pedig szégyenlős mosolyát, a romantikus dallamokhoz való különleges tehetségét, és mély, igaz emberségét hangsúlyozta visszatekintésében.

"Tehetsége volt hozzá, hogy néhány hangjeggyel még szebbé, még megrázóbbá tegyen nagyszerű filmeket. Halhatatlan zenéi szívünkben visszhangzanak" - idézte fel emlékét Franc Riester francia kulturális miniszter is a Twitteren.





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.