20 éves a Mátrix: 20 érdekesség minden idők egyik leghíresebb kultfilmjéről

film érdekesség Mátrix mozi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két évtizeddel ezelőtt, 1999. március 24-én tartották Los Angelesben a Mátrix díszbemutatóját, és noha már akkor is sejteni lehetett, hogy valami különleges született, azt még senki nem tudhatta, milyen óriási sikert fog elérni a film, és mekkora hatást gyakorol a mozi fejlődésére és a nézők generációira. A jeles alkalomból most összegyűjtöttünk egy nagy adag kevésbé ismert Mátrix-érdekességet.

1. A filmet író és rendező testvérpár „A Wachowski fivérek" néven szerepelt a stáblistán. Azóta némiképp bonyolódott a helyzet: Larry és Andy Wachowski egyaránt nemváltoztató műtéten esett át, és immár Lana és Lily Wachowski néven élnek és dolgoznak, továbbra is együtt. A filmjeik stáblistáján pedig már csak annyi szerepel: „A Wachowskik".

Lana és Lilly Wachowski a nemváltoztató műtét után Forrás: Getty Images

2. Noha nem igazán a kapott díjaira emlékszik bárki is, de a Mátrix 4 Oscart is nyert, igaz, mindegyiket a technikai kategóriákban: a legjobb vágás, hang, hangvágás és vizuális effektek díjait vihették haza az alkotói.

3. Amikor a filmben Neo rájön, hogy ő a kiválasztott, és bármire képes a Mátrix (virtuális) világában, Smith ügynök ütéseit már játszi könnyedséggel védi ki. Közben pedig pontosan ugyanazokat a mozdulatokat használja, mint a kultikus Karate kölyök főhőse, amikor a kiképzése végére ért, és ezt bebizonyította a mesterének.

4. A forgatáson a Trinityt játszó Carrie-Anne Moss az egyik akciójelenetben kificamította a bokáját, de nem mert róla szólni senkinek a felvételek végéig, nehogy lecseréljék őt.

5. A rendezők mindenáron a híres hongkongi akciókoreográfus és harcművész Woo-Ping Yuennel akartak dolgozni a filmen, akinek tetszett is a forgatókönyv, de semmi kedve nem volt egy amerikai munkához. Ezért aztán pofátlanul magas gázsit kért, mondván, úgyis visszautasítják. De igent mondtak rá. Ezután előállt egy olyan kéréssel, amit semmilyen hollywoodi produkcióban nem engedtek volna: hogy teljes kontrollt kaphasson a harcművészeti jelenetek felett, és a forgatás előtt négy hónapig képezhesse ki rájuk a színészeket. A legnagyobb megdöbbenésére ebbe is belementek, így kénytelen volt elvállalni a munkát, a végeredmény pedig filmtörténeti jelentőségű lett – ezen a téren is.

6. A film előkészítése során Keanu Reeves és a Smith ügynököt játszó Hugo Weaving is komoly sérülést szenvedett, amelyek alaposan késleltették a forgatást, utóbbit műteni is kellett.

7. Wachowskiék eredetileg Will Smitht szerették volna megnyerni Neo szerepére. Smith viszont úgy döntött, inkább a Wild Wild West – Vadiúj vadnyugatot forgatja le, ami csúfos bukásnak bizonyult. Will Smith mégis úgy nyilatkozott később, hogy nem bánta, amiért így alakultak a dolgok, mert Keanu Reeves sokkal jobb Neo lett, mint amilyen ő tudott volna lenni.

8. Johnny Depp, Val Kilmer, Ewan McGregor, David Duchovny, Leonardo DiCaprio és Brad Pitt is komoly esélyes volt Neo szerepére, mielőtt az Keanu Reeves-nél kötött ki.

9. Trinity szerepét Sandra Bullock és Gillian Anderson is visszautasította, így kaphatta azt meg az ekkoriban még szinte teljesen ismeretlen, korábban leginkább tévés produkciókban játszó Carrie-Ann Moss.

Trinity szerepét Sandra Bullock és Gillian Anderson is visszautasította, végül Carrie-Ann Moss kapta meg Forrás: Warner Bros.

10. Morpheus pedig könnyen lehetett volna Samuel L. Jackson, Russell Crowe, Chow Yun-Fat és Gary Oldman is, de végül Laurence Fishburne kapta az ikonikus szerepet.

11. Noha amerikaiak a gyártói, amerikaiak az alkotói, és a története is Amerikában játszódik (már amennyire a Mátrix világában van értelme az ilyesminek), a filmet szinte teljesen egészében Ausztráliában, közelebbről Sydney-ben forgatták.

12. Ez pedig azért történt, mert így az egész produkciót ki tudták hozni 60 millió dollárból, és a Warner stúdió nem volt hajlandó többet áldozni egy olyan filmtervre, aminek kapcsán olyanok terjedtek korábban, hogy „a forgatókönyv, amit senki sem ért". Egyes számítások szerint ugyanezt leforgatni Amerikában 180 millió dollárba került volna.

13. Bemutatása idején számos kritika hasonlította a Mátrixot hangulatában az egy évvel korábbi Dark City című filmhez, ami szintén egy sötét, disztópikus sci-fi világban játszódik. Nem véletlenül: a Mátrix forgatásán rengeteg olyan díszletet felhasználtak, ami eredetileg a Dark Cityhez készült. Ugyanakkor a történetben a Mátrix előzött be, hiszen már a kilencvenes évek közepén megírták a forgatókönyvének első változatait Wachowskiék.

14. Az INXS zenekar legendás énekese, Michael Hutchence fontos szerepet játszott volna a filmben. Mindössze három nappal az után lett öngyilkos, hogy leszerződtették őt a produkcióhoz.

15. A forgatást eredetileg 90 naposra tervezték, és ehelyett 118 napig tartott, ami nagyon durva idő- és költségtúllépésnek számít a filmiparban.

16. Ez azonban senkit nem zavart már később, amikor a film 460 millió dollárt termelt világszerte csak a mozijegyes eladásokból.

17. Neo neve a One („egyetlen", „kiválasztott") szó anagrammája. Ugyanakkor a társait eláruló, az ellenséges oldalra álló Cypher neve nullát jelent arabul. A nulla és az egyes szám együtt adja a bináris számrendszer két alkotóelemét, amin a teljes komputertechnika és így minden virtuális tartalom is alapszik. Emellett Neót először a 101-es szobában látjuk meg a filmben.

18. Trinity neve pedig „hármasságot" jelent, és ő a 303-as szobában bukkan fel először.

19. A film története a 2199-es évben játszódik.

20. A Mátrix magyarországi mozipremierje 1999. augusztus 5-én volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.