Az agancsos nyúl, azaz a nyúltilop nem teljesen a fantázia szüleménye

Fotó: Charles Lammers/travelwyoming.com -
mondák jackalope állat folklór nyúltilop Amerika szarvas Nyúl
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy nyúl agancsokkal? Igen, bár nem teljesen úgy, ahogy elsőre hinnéd. Bár Amerikában ma is lógnak kitömött nyúltilopfejek a kandallók felett, mégsem egy, az ember természetmészárlása során kihalt állatról van szó. Történetében a mondák világa és egy betegség is jelentős szerepet játszik.

Az Észak-Amerikai folklórban több mesében és történetben is találkozhatunk az agancsos nyúllal, azaz a jackalope-pal (a jackrabbit és az antelope szavak összemosásával kialakult elnevezés), de kézzelfogható példány először az 1930-as években jelent meg, méghozzá az állatkitöméssel is foglalkozó vadász, Douglas Herrick és bátyja jóvoltából. Ők voltak azok, akik egy mezei nyúl fejéhez, szinte észrevehetetlen módon hozzáerősítették egy amerikai antilop, azaz pronghorn agancsát, és eladták egy wyomingi szállodának. Így született meg, csupán anyagi haszonszerzés céljával a nem létező nyúltilop. Ezután, főként Dél-Dakota területén megszaporodtak az ilyen preparátumok, sőt jelenleg is van olyan taxidermista, aki nyúltilopokat készít.

Az Észak-Amerikai folklórban több mesében és történetben is találkozhatunk az agancsos nyúllal, azaz nyúltiloppal Fotó: Charles Lammers/travelwyoming.com

A turisták manapság nem csupán szállodákban, bárokban, képeslapokon és egyéb termékeken futhatnak össze ezzel a furcsa állattal, számos vállalkozás logójához is szolgáltatott inspirációt.

A mitikus lények léteztek - Vérfarkasok és vámpírok a Merrylin Cryptid Gyűjteményben


Londonban, még 1960-ban lebontottak egy kisebb városrészt, hogy helyére új lakóépületeket húzzanak fel. Egy régóta elhagyatottan álló, egykor Thomas Theodore Merrylin tulajdonában lévő kastély bontásakor azonban furcsa dologra bukkantak. Az alagsorban több ezer apró fadobozt találtak. Kinyitva pedig a munkások furcsa, mitikus teremtményekre leltek. Olvasd tovább!

Nem Amerika az egyetlen hely, ahol „feltűntek" az agancsos nyulak

Egy 13. századi perzsiai leleten egy egyszarvú, unikornisnyúl látható, de Európa területén, Bajorországban is jelen volt a szarvas-nyúl kereszteződése a középkori és a reneszánsz mondavilágban. Sőt még 16—17. századi természettudományos szövegekben is említik ezt a furcsa állat. A kutatók azonban a 18. században elvetették a nyúltilopot mint létező, önálló biológiai fajt.

Létezhettek igazi nyúltilopok?

A kutatók úgy vélik, a nyúltilop nem csupán az emberek fantáziájának szüleménye, erre pedig igen nyomós érvet hoztak fel. Van ugyanis egy vírus – a shope papilloma –, ami a nyulakat megtámadva agancsra emlékeztető kinövéseket, daganatokat eredményez a testükön. Az ilyen állatok megfigyeléséből alakulhatott ki az a hiedelem.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.