Programajánló: ezek nyújtanak neked garantált kikapcsolódást

Forrás: Thália Színház -
thaliaszinhaz2019 programajánló belvárosiszínház2019 nemzetiprogiaji
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A tél beköszöntével sem kell a négy fal között maradni, hiszen remek programok várják azokat, akik szórakozásra vágynak. Íme, néhány lehetőség, amik között mindenki megtalálhatja a számára leginkább kedvezőt.

Nemzeti Színház – Macskajáték

A Macskajáték évtizedek óta uralja a színpadot, és mindig hangos siker kísérte. Örkény István írta színpadra regényét 1969-ben Székely Gábor kérésére, azóta pedig több teátrum is bemutatta az előadást. A Pesti Színházban Sulyok Mária és Bulla Elma főszereplésével láthatták annak idején, később pedig a Játékszín tűzte műsorra a darabot Psota Irénnel és Tolnay Klárival. Ezúttal pedig a Nemzeti Színház kiváló művészei viszik színpadra a Macskajátékot, Szász János rendezésében.
A tragikomédia főszerepében Orbánné áll, akik titkos szerelmi kapcsolatot ápol Csermlényi Viktor operaénekessel. Találkozásaik azonban drámaivá válnak, amikor feltűnik a színen az özvegyasszony barátnője, Paula, aki szintén gyengéd érzelmeket kezd táplálni Viktor iránt. Ez a szerelmi háromszög pedig teljesen felemészti Orbánnét. További információkért kattints ide!

Időpont: 2019. december 14-től
Helyszín: Nemzeti Színház, Gobbi Hilda Színpad

A Nemzeti Színház kiváló művészei viszik színpadra a Macskajátékot, Szász János rendezésében Forrás: Nemzeti Színház

Thália Színház – Legszebb férfikor

Michael Frayn bohózatát Valló Péter rendező vitte színpadra, és Magyarországon először a Thália Színházban lesz látható. A vígjátékban húszéves osztálytalálkozóra érkeznek a volt oxfordi kollégisták, akik a legszebb férfikorban vannak, vagyis a negyvenes éveikben. A vendéglátójuk Lady Rosemary, akibe a befutott, sármos férfiak annak idején mind reménytelenül szerelmesek voltak. Ezen a találkozón pedig feltámad bennük a remény, hátha megtörténhet most a régóta vágyott egyéjszakás kaland. Hét férfi, és egy nő, összezárva. A könnyekig mulatságos darab szereplői: Schell Judit, Csőre Gábor, Szabó Győző, Pindroch Csaba, Nagy Viktor, Vida Péter, Mózes András, Zayzon Zsolt és Tamási Zoltán. További információkért kattints ide!

Időpont: 2019. december 15-től
Helyszín: Thália Színház, Nagyszínpad

A vígjátékban húszéves osztálytalálkozóra érkeznek a volt oxfordi kollégisták, akik a legszebb férfikorban vannak Forrás: Thália Színház

Belvárosi Színház – Kaktuszvirág

Az Orlai Produkciós Iroda 2019. december 3-án tartja legújabb bemutatóját: Abe Burrows Pierre Barillet és Jean Pierre Gredy színdarabja alapján íródott világhírű művét, a Kaktuszvirágot. A fergeteges humorú komédia főszerepében Kovács Patrícia és Ötvös András lesz látható, mellettük színpadra lép többek között Schruff Milán, Józsa Bettina, Gombó Viola Lotti és Hunyadi Máté, Rohonyi Barnabás is.
A sokak által ismert történet Julianről, a jóképű, sikeres fogorvosról szól, aki olyannyira félti függetlenségét, hogy képes azt hazudni fiatal barátnőjének, Tonynak, hogy felesége és gyermekei vannak, csak hogy ne kelljen véglegesen elköteleződnie. Azzal persze nem számol, hogy a szertelen fiatal lány a kapcsolatuk egy pontján úgy dönt, hogy inkább öngyilkos lesz, semmint hogy szeretői státuszban tengesse napjait. Julian ettől persze annyira megijed, hogy azonnal megígéri neki, hogy feleségül veszi. Igen ám, de ahhoz el kell válnia a nem létező feleségétől, akivel Tony mindenáron találkozni akar... A fogorvosnak nincs más választása, a végtelen szigorú és fegyelmezett asszisztensét, Stephanie-t kéri fel, hogy játssza el a szerepet... További információkért kattints ide!

Időpont: 2019. december 3.
Helyszín: Belvárosi Színház

A fergeteges humorú komédia főszerepében Kovács Patrícia és Ötvös András lesz látható Forrás: Belvárosi Színház

Az Orlai Produkció egyébként nem csak ezzel a meglepetéssel készül. December 7-én és 8-án idén is megtartja hagyományos, csak két napos Mikulás Napi Vásárát, ahol minden színházkedvelő 20-50%-os kedvezményekkel juthat hozzá a budapesti előadásokra szóló jegyekhez, illetve kedvezménnyel vásárolhatók majd a karácsonyi ajándékbérletek is. További információkért kattints ide!

Időpont: 2019. december 7-8.
Helyszín: Belvárosi Színház

A Mikulás Napi Vásáron minden színházkedvelő 20-50%-os kedvezményekkel juthat hozzá a jegyekhez Forrás: Belvárosi Színház

Karácsonyi vásár a Petőfi Irodalmi Múzeumban

A Petőfi Irodalmi Múzeum különleges karácsonyi vásárra invitálja a könyvek szerelmeseit. A kapualjba lépve kicsiket és nagyokat is játékok várják, a vállalkozó kedvűek pedig irodalmi kvízeket tölthetnek ki, amivel a szerencsések még nyerhetnek is. Az ott várakozó színészek segítségével mindenki küldhet a szerettének karácsonyi videóüzenetet. A kézműves programokon a látogatók elkészíthetik karácsonyi ajándékaikat irodalmi töltettel fűszerezve. További információkért kattints ide!

Időpont: 2019. december 15-ig
Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum

A Petőfi Irodalmi Múzeum különleges karácsonyi vásárra invitálja a könyvek szerelmeseit Forrás: Facebook/Petőfi Irodalmi Múzeum

Futrinkás karácsonyi séta

A Futrinka Egyesület a közelgő ünnepek alkalmából egy közös sétára invitálja örökbefogadóikat, támogatóikat, segítőiket és mindenkit, aki szereti a négylábúakat, esetleg szeretne egyet. A közös séta pedig alkalmat ad arra, hogy a friss levegőn, a hétköznapi rohanásból kiszakadva ismerkedjenek és beszélgessenek az örökbefogadók, az egyesület tagjai, a segítők és az összes kutyát szerető ember. További információkért kattints ide!

Időpont: 2019. december 8., vasárnap 11 óra
Helyszín: Hármas határhegy

A Futrinka Egyesület a közelgő ünnepek alkalmából egy közös sétára invitál mindenkit, aki szereti a négylábúakat Forrás: Facebook/Futrinka Egyesület Magyar vizsla SOS - Hungary

Ingyenes Mikulás program Ady Endre kedvenc kávézójában

Mikulás Forrás: Shutterstock

December 6-án, pénteken 16 órától a Mikulás a 117 éves Szabadság Bisztróba, az V. Kerületi Aulich utca 8. alatt lévő patinás vendéglátóhelyre látogat. Ez alkalomból a gyereksarokban és a hozzá kapcsolódó galérián lehet találkozni a nagyszakállúval. A kicsik számára a program ingyenes, és amíg a gyerekek játszanak, szüleik a város egyik legfinomabb forralt borát, fűszeres, forró almaitalát vagy a bisztró cukrászatának szezonális süteményeit kóstolva szusszanhatnak egyet.

További információkért kattints ide!

Időpont: december 6.

Helyszín: V. Kerületi Aulich utca 8.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.