Koronavírus: Meghalt Terrence McNally Tony-díjas amerikai színműíró

Forrás: Shutterstock -
betegség halál Terrence McNally járvány színműíró koronavírus vírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhunyt 81 éves korában Floridában a Broadway egyik legendás szerzője, Terrence McNally, négyszeres Tony-díjas színműíró - írta a BBC News.

A hatvanéves pályafutása alatt több tucatnyi színművet író művész halálhírét kedden társa, Tom Kirdahy jelentette be. Mint hozzátette: McNally, akinek korábban tüdőrákja volt és krónikus obstruktív tüdőbetegségben szenvedett, a koronavírus okozta komplikációk következtében hunyt el abban a sarasotai kórházban, ahol kezelték.

McNally a kortárs színház legnagyobbjai közé tartozott, nevezték "az amerikai színház bárdjának" is.
Pályafutása 1963-ban kezdődött a Broadwayn, és még tavaly is ott világított a neve szerzőként a Frankie és Johnny című darab felújítását hirdető fényreklámon. A darabból McNally forgatókönyve nyomán 1991-ben Krumplirózsa címmel népszerű film is készült Al Pacino és Michelle Pfeiffer főszereplésével.

"Szeretek olyanokkal dolgozni, akik sokkal tehetségesebbek és okosabbak nálam, akik kevesebbet hibáznak, mint én, és akik rám szólnak, ha valamit elkutyulok"

-mondta 2013-ban az LA Stage Times színházi lapnak. Hozzátette, azt látja az igazi tragédiának, hogy sokan nem hajlandóak tudomásul venni, hogy mindig tanulni kell az életben.

Meghalt Terrence McNally Tony-díjas amerikai színműíró Forrás: Getty Images/Al Pereira

A floridai St. Petersburgban született, és Texasban nőtt fel, majd a New York-i Columbia Egyetemen tanult. Első Broadway-n bemutatott darabja, az And Things That Go Bump in the Night 1963-ban sem a kritika, sem a közönség tetszését nem nyerte el, "ízléstelennek" ítélték, és alig három hétig játszották. Több későbbi provokatív darabja is megosztotta a közönséget. Mint a kilencvenes években egy interjújában mondta, megnyerné a legtöbb rossz kritikát elnyerő színmuírók versenyét.
Négy Tony-díját A pókasszony csókja (1993), a Szerelmi csetepaté (1995), a Mesterkurzus (1996) és a Ragtime (1998) című darabjaiért kapta.

Tavaly egész munkásságát - számos színművét, tucatnyi musicaljét és több operáját - Tony-életműdíjjal jutalmazta a színházi szakma. A közönség előtt állva a színpadon azzal viccelődött, hogy "nem jött túl korán az elismerés".

"A színház megváltoztatja a szívet, a titkos helyet, ahol valóban élünk. A világnak soha nem volt ennyire szüksége a művészekre, hogy emlékeztessenek rá, mit is jelent valójában az igazság, a szépség és a kedvesség"

- mondta az ünnepségen.
McNally számos rangos díjat elnyert pályafutása alatt, beiktatták az Amerikai Színház Hírességeinek Csarnokába is. -írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.