A Démonok között című film egyik ikonikus figurája, Annabelle baba. Sokan nem tudják, de az életben is létezik, és állítólag kiszökött a Warren házaspár múzeumában található üvegbörtönéből. Az ijesztő rejtélyek után nyomozó pár több ereklyét összegyűjtött, ám a legtöbb "gond" a hátborzongató játékkal volt. 

A baba elvileg 1970-ben került nővérnek tanuló fiatal lányhoz, aki ezek után természetfeletti történésekre lett figyelmes, valamint többször megesett az is, hogy Annabelle nem volt azon a helyen, ahol hagyta. A játék végül életveszélyessé vált, és kiderült, hogy megszállta az ördög, aki egy kislány szellemének hazudta magát. Ezt követően vették fel a kapcsolatot a híres Warren házaspárral, és bezárták őt egy szentelt üvegvitrinbe, hogy többé ne okozzon gondot. Nem is történt semmi furcsaság, idáig. 

A MovieWeb írása szerint állítólag pár napja eltűnt a Warren család múzeumából Annabelle, vagyis pontosabban megszökött és senki se tudja, hogy jelenleg hol van. Ám nyilvánvalóan egy alaptalan pletykáról lehet szó, hiszen tavaly lezárták a múzeumot, és már régóta nem is ott volt Annabelle, hanem Warrenék vejénél, Tony Speránál.