rémisztő pulzus horror
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Annyi idegtépő film készült már a mozi történelmében, hogy nehéz lett volna eldönteni, vajon melyik a legijesztőbb. Többször próbáltak már filmkritikusok is megállapodni, ám a legutóbbi kutatás nem a filmes szempontokat vette alapul, hanem az érzékeinket. 150 jelentkezőt kértek fel arra, hogy nézzék meg a kért horror válogatást, eközben pedig viseljenek pulzusmérőt.

A "Félelem Tudománya" elnevezésű különös kísérlethez a kutatók az imdb filmes adatbázisát, valamint a Rotten Tomatoes első 50 horror filmjét vették górcső alá. A kutatás résztvevői összesen 100 órányi filmet néztek végig, ezalatt pedig végig figyelték a pulzusszámukat.

Forrás: MTV

A beérkező adatok alapján sikerült létrehozni egy TOP 35-ös listát, ám a résztvevők szíve nagyszámban a 2012-es Sinister című alkotás alatt volt a legmagasabb, így tudományosan ezt a filmet tették az első helyre. A nézők nyugalmi pulzusa 65/perc volt, de a Sinister nézése közben pedig 86/perc-re emelkedett - írja a Forbes.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.