Daft Punk együttes feloszlás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Daft Punk francia elektronikus zenei duó hétfőn bejelentette feloszlását, befejezve a 28 évig tartó közös munkát, amely olyan slágerekkel ajándékozta meg a rajongókat, mint az Around the World és One More Time.

Az együttes a YouTube-on Epilogue címmel közzétett videóban jelentette be a közös munka végét az 1993-2021 dátumot vetítve a képernyőre.

A Variety amerikai szórakoztatóipari honlap ügynöküket, Kathryn Fraziert idézte, aki megerősítette a kettős szakítását, de részleteket nem közölt róla.

A duó két tagja, Thomas Bangalter és Guy-Manuel de Homem-Christo még a középiskolában ismerkedett meg Párizsban. Kezdetben egy Darlin' nevű együttesben játszottak, 1994-ben jelent meg a Daft Punk együttes első kislemeze, a The New Wave.

Legnagyobb sikerük a Random Access Memories című lemez volt, amely 2013-ban elnyerte az év albumának járó Grammy-díjat, és amelyről a Get Lucky című dal megkapta az év felvételéért járó Grammyt.

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.