A huszadik század egyik legnagyobb magyar költője, a József Attila-díjas, Baumgartner-díjas, mi több Kossuth-díjas Pilinszky János születése és halála is ugyanazon a napon történt 27-én. 1921. november 27-én született és éppen ma negyven éve 1981. május 27-én vesztette életét Budapesten.

Pilinszky a híres irodalmi folyóirat a Nyugat úgynevezett „újholdas" nemzedékének volt a tagja. A kor két nagy irodalmi alakjával, Örkény Istvánnal és Nemes Nagy Ágnessel együtt kezdték a publikálást. Majd együtt lettek a Magyar Csillag, majd az Újhold szerzői is. Ám Pilinszky emellett állandó szerzője volt, a Vigilia, az Ezüstkor, az Új Ember és az Élet folyóiratnak is.

Tanulmányait a középiskolai évei határozták meg leginkább, hiszen ezek alatt az évek alatt kristályosodott ki előtte, hogy költőnek született. Pilinszky már diákévei alatt kacérkodott az írással, első költeménye Anyám címmel, 1938-ban jelent meg az Élet folyóiratban. Édesanyja halála után ebben a versben dolgozza fel az elvesztésének fájdalmát. 

Pilinszky János a híres irodalmi folyóirat a Nyugat úgynevezett „újholdas" nemzedékének volt a tagjaForrás: Fortepan/Hunyady József

Anyám

Az életed kihűlt üveg,
csiszolt és készre alkotott,
hogy rajta át
a szép halált
szabad szemeddel láthatod,
amint a lelked ablakát
elállja minden földi fény elől,
mely megbonthatná
bensőd alkonyát.

Magadba vagy, s csupán a fák,
az áldott, ázott, őszi fák,
csupán a fák a híveid.
A híveid, s te szólsz nekik,
beszélsz nekik, s a lelkeik,
a földben álló lelkeik
megremegnek: – rossz ez itt!

A fák s a tó, az esti tó, -
A csenden át halálhajó
dudája sír a víz alól,
a holt öböl felé, hol állsz.
S a gázos, lepke-könnyű lég:
az ég, – e jelre meghasad.
Fejed fölé bohó csapat
fehér galamb ereszkedik.

Te máshol élsz!
Csodára kész tenálad minden pillanat!

1939-ben a budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta a tanulmányait, ahol mindenki meglepetésére jogi karra jelentkezett. Ám egyetlen félév után belátta, hogy nem harcolhat a saját sorsa ellen, átiratkozott a Bölcsészettudományi karra, ahol művészettörténetet, magyar és olasz irodalmat tanult. Egyetemi évei alatt is több verse jelent meg az Életben, de a legtöbb írását csak P. J. monogrammal látta el, nem szerette volna ha a teljes neve szerepel az írások alatt.

1944 májusában sikeresen diplomát szerzett, ám az élet forgatókönyve áthúzta a terveit, ugyanis ősszel besorozták és elvitték katonának. Tüzérként először Ausztriában majd Németországban kellett helytállnia, ám szerencsére tűzharcban nem kellett a harcmezőre lépnie, de csak 1945 őszén térhetett vissza ismét Budapestre, mert a háború alatt az ENSZ egyik táborába került.

Hazatérése után nagyon termékeny írói időszak vette kezdetét, hiszen 1946 tavaszán Trapéz és korlát címmel megjelent első verseskötete. A kötet sikereit még meg sem várta, hiszen ösztöndíjat kapott és '48 végéig Rómában és Svájcban élt és alkotott.Két évvel később feleségül vette párját, Márkus Annát, ám úgy tűnik nem volt szerencsés a szerelemben, hiszen kevesebb, mint egy év házasság után a kihűlt érzelmek miatt elváltak. Pilinszkynek a költészet maradt az egyetlen szerelme.

1946 tavaszán Trapéz és korlát címmel megjelent első versesköteteForrás: Wikipedia/Eifert János

Magánéletével szemben a karrierje, gyors szárnyú madárként repült a magasba, hiszen a Magvető Kiadó felelős szerkesztője lett, majd 1957 novemberétől egészen halálig az Új Ember nevű folyóirat belső munkatársa volt. Majd megjelent második verseskötete, ami a Harmadnapon címet kapta. A hatvanas évek elejétől pedig nem csak Magyarországon, de külföldön is nagy sikert aratott. Párizsban, Lengyelországban, Svájcban, Jugoszláviában, Bécsben, és Londonban is jelentek meg idegen nyelvű kötetei.

1970-ben kvázi harmadik köteteként egy vers gyűjteménye jelent meg, ami a Nagyvárosi ikonok címet viselte.

Ezután rengeteg időt töltött párizsi irodalmi rendezvényeken, ahol megismerkedett második feleségével Ingrid Ficheux-vel, ám a kapcsolatuk későbbi alakulásáról semmilyen információ nem maradt fenn. Utolsó éveit Velemben és Székesfehérváron töltötte, itt ugyan nagyon sok verse született, de ezek már csak a halála után jelentek meg.  

Trapéz és korlát

Sötéten hátat forditasz,
kisikló homlokodra
a csillagöves éjszakát
kezem hiába fonja.
Nyakad köré ezüst pihék
szelíd pilléi gyűlnek,
bizalmasan belém tapadsz,
nevetsz, - vadúl megütlek!

Sugárzó párkányon futunk,
elgáncsolom a lábad,
fölugrasz és szemembe kapsz,
sebezhetetlen állat!
Elszűkül arcod, hátra buksz,
vadul zuhanni kezdesz,
az éjszaka trapézain
röpűlsz tovább, emelkedsz

a rebbenő való fölé!
Kegyetlen, néma torna,
mégcsak nem is kiálthatok,
követlek szívdobogva,
merészen ellököm magam,
megkaplak és ledoblak,
elterülünk hálóiban
a rengő csillagoknak!

Most kényszerítlek, válaszolj,
mióta tart e hajsza?
Megalvadt szememben az éj.
Ki kezdte és akarta?
Mi lesz velem, s mi lesz veled?
Vigasztalan szeretlek!
Ülünk az ég korlátain,
mint elitélt fegyencek.