Különleges koncertsorozattal ünnepli 25. születésnapját a világhírű magyar jazz-zenekar

Forrás: Facebook/DJABE -
jazz koncert koncertsorozat Jazz Djabe
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Djabe 2002-től kezdődően 42 országban vendégszerepelt Európában, Ázsiában és Észak- Amerikában. Mára az egyik legkeresettebb magyar jazz zenekar lett a nemzetközi fesztiválokon is. 2007 óta a Genesis egykori gitárosával Steve Hackett-tel is rendszeresen koncertezik és lemezeket ad ki. Június 3-ától egy különleges koncertsorozat keretein belül pedig végre újra színpadra áll.

Az idén 25. születésnapját ünneplő zenekar számára több tekintetben is különleges a most következő nyár. Az együttes gitárosával, Égerházi Attilával a június 3-án induló koncertsorozatról, és a legújabb albumról beszélgettünk.

Life.hu: Új lemezeteknek több különlegessége is van, elsősorban az, hogy nem, itthon hanem külföldön, egészen pontosan Angliában adjátok ki. Miért éppen ott?

Égerházi Attila:Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ez már az ötödik albumunk, ami Angliában jelent meg, sőt éppen a múlt héten jelent meg egy koncertalbumunk is. Nem mi válogatunk az országok között, hanem a 25 év alatt sikerült olyan eredményeket elérnünk, aminek köszönhetően az angol kiadó 2017-ben rábólintott egy lemezre, amit még a Genezis gitárosával Steve Hackett-el együtt készítettünk. Viszont, amikor elérkezett az, hogy négy közös album után Steve nélkül immáron csak Djabe néven szerettük volna kiadni a következő albumunkat, akkor megmutattam egy számot a kiadónak, aki azonnal rábólintott. Ez számomra egy nagyon nagy dolog volt, mert azt éreztem, hogy azzal, hogy egy angol kiadó mellettünk áll, megtérült az a rengeteg munka, amit a zenésztársaimmal együtt belefektettünk az elmúlt 25 évbe. Az Angliában kiadott lemezek nagyon hamar elérik a több ezres eladási darabszámot, ezért sokkal több embert érünk el vele.

DJABE zenekar Forrás: Facebook/DJABE

Life.hu: A ti esetetekben a zene és a képzőművészet kéz a kézben jár, hiszen a lemez koncepcióját és a címadó dalt Égerházi Imre: Magyar mondák, legendák című festménye ihlette. Ráadásul a csodaszarvas képe látható a lemez borítóján is. Hogyan kell ezt elképzelni? Ránéztél a festményre és a füledben már hallottad a dallamot, vagy éppen ez volt a koncepció, hogy a képeket nézegetve fogtok ihletet gyűjteni?

Égerházi Attila:Volt már ennek egy előzménye, hiszen 2003-ban kitaláltuk, hogy kiadunk egy olyan lemezt, aminek az volt a koncepciója, hogy minden festményhez írunk egy dalt. Ezt úgy kell elképzelni, hogy kiraktuk a képeket, és ahogy nézegettük őket úgy inspirálódtunk. Zenei eszközökkel festettük tovább a festményeket. A mostani lemezünknél már egy kicsit más volt a helyzet, hiszen amikor kiderült, hogy Angliában adjuk ki a lemezt, kitaláltuk, hogy egy olyan dalt is szeretnénk, amiben angol dalszöveg is van. Ezért megkértük Steve Huckett feleségét, hogy írjon nekünk egy dalszöveget, hiszen ő szövegíró. Így a Huckett házaspár küldött nekünk egy verset, aminek az volt a címe, hogy The magic Stage azaz csodaszarvas. Ezen felbuzdulva, a zenei részét is átírtuk, mert úgy éreztük, hogy a magyar népies elemeket nem hagyhatjuk ki belőle. Ebben a pillanatban az is egyértelművé vált előttünk, hogy ismét csinálnunk kell egy albumot, ami a festményekről szól. Mivel kiderült, hogy a Huckett házaspárt a Magyar mondák és legendák című festmény inspirálta ezért ez lett a lemez borítón is, és a The Magic Stage címet kapta.

Life.hu: A több mint két évtizede fennálló zenekarotok különlegessége abban is megmutatkozik, hogy nem egy zenei stílus mellett tettétek le a voksotokat, hanem ötvözitek a jazz, a progresszív rock a világzene és a magyar népzene elemeit. Hogyan tudtátok megteremteni ezt a sokszínűsége?

Égerházi Attila:A 25 éves zenekarunk neve egy afrikai asanti szó, ami magyarul szabadságot jelent. Ezt a szabadságot szerettük volna megtestesíteni azzal is, hogy nem ragaszkodunk egyetlen stílushoz, hanem szabadon kalandozunk ebben a hármasságban. Ez azért is nagyon fontos számunkra, mert így nem csak mi, de a hallgatóink sem unatkoznak a koncerteken. A sokféle hangzás mellett jelen van a vizualitás is, hiszen a koncerteken, amíg dalokat énekeljük a képeket is kivetítjük.

Égerházi Attila Forrás: Facebook/DJABE

Life.hu: A több mint egy évig tartó koronavírus-járvány és a koncertek hiánya minden zenész életében nagy nyomot hagyott. Számotokra, hogyan teltek ezek a hónapok, anyagilag vagy lelkileg volt nagyobb kihívás?

Égerházi Attila:Természetesen úgy, ahogy mindenkinek, úgy nekünk is nehéz volt ez az időszak. De igyekeztünk kihozni belőle a maximumot. A kényszerpihenő nélkül biztos, hogy nem sikerült volna az első lemezünk újra keverése, de nagyon boldog vagyok, hogy ilyen szép 25. születésnapi kiadvánnyal tudtuk meglepni a rajongóinkat. Az akkori egyetlen lemezből, most csináltunk hármat. Ez talán csak a 30. évfordulóra valósulhatott volna meg.

Life.hu: Milyen terveitek vannak az év hátralévő részében?

Égerházi Attila:Elsősorban a júniusi koncertsorozatra fókuszálunk, de természetesen ezután is lesznek hazai fellépések. Tavaly szeptemberben jelent meg az album, de a pandémia miatt sajnos elmaradt a hazai és az angliai lemezbemutató is, ezeket mindenképpen szeretnénk bepótolni. Emellett meghívást kaptunk a Olaszországba, Svájcba és Franciaországba is bízunk benne, hogy most már a külföldi fellépések sem fognak meghiúsulni.

A Djabe nyári koncertsorozat június 2-án kezdődik Győrben és több hazai nagyvárosba is ellátogatnak.

Június 2. Győr, Vaskakas, Bartók Terem 19 óra
Június 3. Debreceni Egyetem, Zeneművészeti Kar, Liszt Terem 19 óra
Június 4. Miskolc, Ady Endre Művelődési Ház, 20 óra
Június 5. Budapest Jazz Club, 19 óra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.