Elhunyt a magyar zenész: "Hiánya felfoghatatlan"

Forrás: Shutterstock -
dzsessz Winand Gábor zenész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszan tartó betegség után, 57 éves korában kedden elhunyt Winand Gábor zenész, énekes, tanár és zeneszerző.

A zenész halálhírét a Budapest Jazz Club a Facebook-oldalán tudatta. "Mély fájdalommal tudatjuk, hogy hosszú betegségét követően elhunyt a szaxofonon, fuvolán és zongorán is kiváló énekes, tanár és zeneszerző, Winand Gábor. Hiánya felfoghatatlan és az egész zenész társadalmat megrendíti. Őszinte részvétünk a hozzátartozóknak!" - írták.

Winand Gábor 1964-ben született Budapesten, zenei tanulmányait klarinéton kezdte, majd az általános iskola elvégzése után az éneklés felé fordult. 19 éves korában felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola dzsesszének szakára. Az iskola elvégzése után Babos Gyula zenekarába került.

1990-ben ismerkedett meg Gadó Gáborral, akinek Joy nevű zenekarával kezdett dolgozni, számos fesztiválon mutatkoztak be sikerrel. Később sokat játszott a szaxofonos Dés László vezette Trio Stendhallal, a harsonás Gőz László vezette ESP zenekarral, illetve Vukán György zongoristával. Időközben hangszeres képzését folytatva, megtanult szaxofonon, majd fuvolán is játszani.

2001 óta volt tagja a Balázs Elemér Groupnak, amellyel két lemezt is készített, fellépett a londoni és a skopjei dzsesszfesztiválon, valamint több európai városban.

Szintén 2001-ben a Magyar Rádió énekversenyén zsűritagként vett részt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.