Éless-Szín gyász Oszter Sándor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy hírül adtuk, pénteken elhunyt Oszter Sándor. Felesége, Failoni Donatella zongoraművész a Facebookon osztotta meg fájdalmát, lánya, Oszter Alexandra pedig a következő sorokat írta édesapjáról. Nyertes Zsuzsa, Oszter barátja és színpadi partnere is kifejezte gyászát. Elmondta: alig várta a közös fellépésüket, ami már soha többé nem valósulhat meg. Oszter Sándor élete utolsó szakaszában az Éless-Szín társulatában játszott, megrendülve búcsúznak tőle. 

Az Éless-Szín szervezésében Oszter 11 nappal a halála előtt még színpadra állt. November 5-én is főszerepet játszott volna a Kassai polgárok című darabban.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy OSZTER SÁNDOR Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, RÓZSA SÁNDOR, az Éless-Szín művésze, A kassai polgárok JÁNOS MESTERE tragikus hirtelenséggel elhunyt. Éless Bélával már egy égi társulatban 'játszanak'. "Akit nem felednek el és szeretettel gondolnak rá, az ÖRÖKKÉ ÉL!'" – búcsúzott a társulat a Facebookon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.