Amikor a legkisebb szerepet is filmcsillag alakítja: ezek a kedvenc sztárparádés mozijaink

filmajánló sztárparádé Halál a Níluson mozi magazin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ezen a héten kerül a mozikba a Halál a Níluson című új Agatha Christie-filmadaptáció, az ilyenkor szokásos módon pedig ismét sztárszínészek sora alakítja egy gyilkosság gyanúsítottjait. Hogy ezen a téren mik voltak a legemlékezetesebb elődjei a filmnek, és mely filmtípusok kedveznek különösen a sztárparádénak, az kiderül a listánkból.

A vadnyugat hőskora (1962)

Hollywoodban sokáig nem készültek színészi álomcsapatokat felvonultató filmek: abban hittek a stúdiók, hogy minden sztárjuk saját filmet kapjon, és abban főszerepet játsszon. A hatvanas évekre viszont a televízió jelentette új kihívások és a sztárrendszer felbomlása új helyzetet eredményezett. Így elkészülhettek olyan alkotások is, mint a western műfajának egyfajta betetőzéseként szolgáló A vadnyugat hőskora, ami monumentális méretekben és generációk történetén keresztül mesél Amerika születéséről, a műfaj szinte összes nagy filmcsillagát felvonultatva John Wayne-től kezdve Henry Fondán, Gregory Pecken, James Stewarton, Lee van Cleefen és Eli Wallachon át egészen Spancer Tracy-ig.

A piszkos tizenkettő (1967)

Talán minden idők leghíresebb szárparádés filmje (és Tarantino Becstelen brigantykjának legfőbb előképe) ez a második világháborús kalandfilm, amiben Lee Marvin vezetésével többek között Charles Bronson, David Sutherland, Telly Savalas és John Cassavetes alakított elítélt fegyencekből álló akciócsapatot, hogy öngyilkos küldetésben vegyenek részt a nácik hadvonala mögé hatolva.

Gyilkosság az Orient expresszen (1974)

Agatha Christie regényeinek filmadaptációi szinte kínálják magukat a színészi álomcsapatok felvonultatásara, hiszen rendszerint sok egyenrangú szereplőt mozgatnak, és közülük mindegyiket fontosnak kell hinnünk, hogy csak a végén derülhessen ki: ki a gyilkos? A hetvenes években pedig egy ilyen Agatha Christie-vonatra Sean Connery, Anthony Perkins, Ingrid Bergman, Lauren Bacall, Vanessa Redgrave, John Gielgud, Michael York és Jacqueline Bisset szállt fel, Poirot felügyelőt pedig a brit színésznagyság Albert Finney alakította, azóta sem felülmúlható módon.

Ocean's-filmek

Az úgy nevezett „nagy balhés" heist-filmek is igazán kedveznek a sztárok összeboronálásának, hiszen ezekben a sztorikban is mindig szükség van menő szélhámosokat egy csapatba terelni egy mesés zsákmány kedvéért. A dicső tizenegy című 1960-as filmben a Danny Oceant játszó Frank Sinatra mellett ezt többek között Dean Martin és Sammy Davis Jr. tette meg, de igazán korszakossá az Ocean's márkanév a remake révén vált George Clooney bandájával, amiben helyet kapott Brad Pitt, Matt Damon, Elliot Gould, Casey Affleck és Julia Roberts is, Andy Garcia fő bűnözőjét pedig a folytatásokban még Al Pacino tudta überelni.

Grand Budapest Hotel (2014)

Wes Anderson az a kultrendező, akinek hívására az utóbbi években bármelyik hollywoodi sztár eldob mindent, ami a keze ügyében van, és hanyatt-homlok rohan szerepelni az új filmjébe. Wes Anderson pedig ezt kihasználja arra, hogy az új filmjeiben minden kis epizódszereplőt is óriási sztárokkal játszasson el, kihasználva persze a karizmájukat (és a hírnevüket). A hazánk fővárosának nevét viselő mesés kelet-közép-európai hotelbe így költözött be Ralph Fiennes, Adrien Brody, Willem Dafoe, Harvey Keitel, Bill Murray, Edward Norton, Jude Law, Jeff Goldblum, Tilda Swinton, és persze a Wes Andersonnál szinte kötelező Owen Wilson.

Bosszúállók-filmek (2012-2019)

A mozi világának aktuálisan legmenőbb és legtöbb pénzt termelő trendjét a szuperhősfilmek jelentik, ezekben pedig nincs jobb a Marvelnél, amely több tucat filmből (és most már sorozatból is) épített fel koherens univerzumot. Ebben az univerzumban pedig minden nagy szuperhős és vele nagy sztár megkapta a maga külön filmjét-filmjeit is, de aztán az óriási fináléban egy csapatban küzdöttek meg – mi másért, mint a világ megmentéséért?

Halál a Níluson (2022)

Február 17-től vetítik a hazai mozik a Halál a Níluson című új Agatha Christie-filmadaptációt, amiben a néhány évvel ezelőtti Gyilkosság az Orient Expresszen után ismét Kenneth Branagh ragasztja fel orcájára a Poirot-bajuszt, és ismét ő ült a rendezői székben is. A szereplőgárdába pedig ismét sztárparádét hozott össze, Gal Gadot, Annette Bening, Rose Leslie, Russell Brand, Letitia Wright és Emma Mackey mellett pedig még az is belefért a film alkotóinak, hogy a mostanában csúnya botrányokba keveredett Armie Hammert ne is igazán emlegessék a reklámkampány során.

A Kultúra rovat további cikkei:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.