kisfiú szülés anya énekesnő Adele
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hírek szerint édesanya lett Adele. A 24 éves brit énekesnő péntek este adott életet első gyermekének, egy kisfiúnak. A baba épp aznap érkezett meg, amikor hivatalosan is megjelent Adele dala, ami egyben a legújabb James Bond film, a Skyfall főcímzenéje is lesz.

Pénteken megszületett Adele és párja, Simon Konecki első gyermeke. A pár a felhők felett lebeg az örömtől, ugyanakkor a 24 éves énekesnő sajtófőnöke nem akarta kommentálni az örömhírt. Adele júniusban maga jelentette be, hogy állapotos, és már akkor közölte rajongóival, hogy nagy örömmel várják a kicsit.

Northfoto
Northfoto

"Simonnal hihetetlenül boldogok vagyunk, mert első gyermekünket várjuk. Szerettem volna, hogy tőlem tudjátok meg a hírt, ugyanakkor azt is szeretném, ha az elkövetkező hónapokban mindenki tiszteletben tartaná a magánéletünket" - írta akkor Adele.

Adele-t a terhessége kezdetén kérték fel az új James Bond film, a Skyfall főcímdalának eléneklésére, amit hezitálva vállalt el, hiszen tudta, hogy várandósan kell majd elvégeznie a hatalmas feladatot. "Amikor elolvastam a forgatókönyvet, már tudtam, hogy nem akarok kimaradni ebből a produkcióból" - árulta el az énekesnő, akinek a filmhez felénekelt új dala hivatalosan épp gyermeke érkezésével egy időben jelent meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.