pilóta elnevezés versenypálya Forma-1 Michael Schumacher Bahrein kanyar
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hétszeres Forma 1-es világbajnokról kapta nevét a bahreini versenypálya első kanyarja – írja a hvg.hu. 

A bahreini versenypálya vezetősége kedves gesztussal fejezte ki tiszteletét és támogatását Michael Schumacher előtt: az egykori autóversenyzőről nevezték el a pálya első kanyarját. Zayed al-Zayani vezérigazgató a döntés előtt egyeztetett a pilóta családjával és menedzserével, akik megköszönték az ötletet.

Forrás: AFP/Boris Horvat

„Úgy vesszük, mint egy elismerést, amit a motorsport iránti szenvedélyért kapott. Biztos vagyok benne, hogy Michaelnek is tetszeni fog és büszke lesz arra, hogy róla nevezték el az első kanyart" – nyilatkozta Sabine Kehm.

A német legenda decemberi síbalesete után több mint hatvan napja mesterséges kómában fekszik. Fokozatosan ébresztik fel, bár egyelőre nem reagál túl jól. Legutóbb Schumi korábbi orvosa adott hangot véleményének. A szakember azt mondta, egyre aggasztóbb a sportoló állapota, 20 százalék esélye lehet arra, hogy felébred.

Megszólalt Schumacher korábbi orvosahttp://www.life.hu/drlife/20140301-michael-schumacher-korabbi-orvosa-gary-harstein-szerint-20-szazalek-eselye-van-a-pilotanak.htmlSchumacher és a Forma-1-es versenyzők korábbi orvosa Gary Hartstein úgy véli, egyre aggasztóbb a sportoló állapota. Dr. Life--Felfüggesztették Schumacher felébresztését?http://www.life.hu/drlife/20140224-michael-schumacher-forma-1-pilota-mesterseges-komaban-van-felebreszteset-felfuggesztettek.htmlEllentmondó információk láttak napvilágot Schumacher állapotáról: hétfő reggel A német Focus nevű hetilap szerint ideiglenesen felfüggesztették a mesterséges kómában levő hétszeres világbajnok ébresztését. Schumachertől január végén kezdték elvonni a gyógyszereket, amelyre azonban alig reagált, majd tüdőgyulladást kapott. Dr. Life--Pechsorozat eredménye Schumacher síbalesetehttp://www.life.hu/news/20140219-michael-schumacher-a-forma-1-hetszeres-vilagbajnoka-tobb-mint-10-metert-repult-a-levegoben-mielott.htmlA Forma-1 hétszeres világbajnokát megdobta egy szikla, 10,4 métert repült a levegőben, mielőtt beverte a fejét egy másik sziklába – állapította meg az ügyészség.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.