21 éves lányt ölt meg az interneten rendelt fogyitabletta

vegyület halál mérgező fogyasztó tragédia tabletta
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy fiatal lány életét vesztette az interneten rendelt fogyókúrás tablettától.

A lány által fogyasztott gyógyszerről azóta ki is derült, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlan, ugyanis az erősen mérgező dinitrofenol vegyületet tartalmazza, amely a robbanóanyagok és a növényvédőszerek fontos összetevője.

Forrás: Twitter/Eloise Parry

Eloise Parry, akit csak Ellának hívtak családtagjai és barátai, a vasárnapi ebéd után lett rosszul. Nem gondolta, hogy komoly a dolog, de azért bement a kórházba. Három órával ezután kómába esett, majd meghalt. Az orvosok nem tudtak rajta segíteni. A lány április 12-én hunyt el. Anyukája most nyilatkozott először a tragédiáról: „Csak egy tablettával vett be többet, mint ami a dobozra van írva. Nem gondolta, hogy ez egy ennyire veszélyes szer."

Ella anyukája azóta minden anyukát és fiatal lányt arra figyelmeztet: figyeljenek oda magukra és egymásra, és véletlenül se vásároljanak ebből a tablettából!

Majdnem belehalt a fogyókúrába Gregor Bernadett

Veszélyes tablettát szedett a színésznő, kis híján tragédiával végződött a karcsúsodás. Olvasd el a Life.hu cikkét!
Kim Kardashian nővé vált mostohaapja szoknyában mutatkozotthttp://www.life.hu/news/20150423-bruce-jenner-kim-kardashian-nove-valt-apja-szoknyaban-mutatkozott.htmlKendall Jenner, a Kardashian-család feje, úgy látszik, hogy szoknyában érzi jól magát – legalábbis ilyen szerelésben fotózták le otthona közelében.News--Bréking! Kim Kardashian könyvet ír!http://www.life.hu/news/20150423-kim-kardashian-selfish-cimu-konyve-hamarosan-megjelenik.htmlEz az információ annyira sokkoló, hogy nem is akartuk elhinni. Pedig a celebnő könyve május 5-én jelenik meg.News--Salma Hayek tücsökevős videóval sokkolhttp://www.life.hu/news/20150422-salma-hayek-szineszno-tucsokevos-videoval-sokkol.htmlA mexikói származású színésznő éppen szülőhazájában nyaral, ahol a helyi gasztronómiába is beavatja rajongóit.News--Lindsay Lohan ismét beégett: arabul posztolt egy szamárrólhttp://www.life.hu/news/20150422-lindsay-lohan-szineszno-felreforditotta-arab-posztjat.htmlA színésznő egy idézet félrefordítása miatt került kínos helyzetbe – követői azonnal ki is oktatták.News--Van élet a Szex és New York után! Sarah Jessica Parker új sorozatban tér visszahttp://www.life.hu/news/20150417-sarah-jessica-parker-szineszno-uj-sorozatban-ter-vissza.htmlA színésznő új sorozatban tér vissza! Örvendetes, hogy a Szex és New York után, amiről már minden bőrt lehúztak, új szerepben adnak lehetőséget a hírességnek.News--Mit szívott fel az orrába Rihanna?http://www.life.hu/news/20150415-rihanna-enekesno-a-coachella-fesztivalon-port-szivott-fel-az-orraba.htmlAhogy minden híresség, Rihanna is a Coachella fesztiválon bulizik a héten. A nagy fesztiváli hangulatban az énekesnő annyira elengedte magát, hogy azt hitte, senki sem látja – úgyhogy felszippantott egy kis port az orrába.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.